Slomóéknak sok közük van az adventhez és a történelmi egyházakhoz, természetes hát, hogy ők is hivatalosak voltak Áder ebédjére

Slomóéknak sok közük van az adventhez és a történelmi egyházakhoz, természetes hát, hogy ők is hivatalosak voltak Áder ebédjére

Az egyházak társadalmi jelenléte a koronavírus-járvány idején is élő, eleven maradt – mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden kedden a Sándor-palotában, írja az MTI.

Áder János köszöntőjében arról beszélt: az elmúlt csaknem két esztendőben a koronavírus-járvány rendkívüli feladatokat adott a magyarországi egyházaknak is. Válaszokat kellett adniuk a legnehezebb kérdésekre, vigaszt kellett nyújtaniuk, amikor a lélekharang naponta szólt az elhunytakért, tartaniuk kellett a lelket a betegekben és családtagjaikban. Emellett a spirituális és közösségi élet szokatlan, online módjait kellett kialakítaniuk és felelősséggel kellett dönteniük a rájuk bízott iskolák és diákok, idősotthonok és lakóik érdekében – sorolta az államfő. Néha pedig megrendülten tudomásul kellett venniük, hogy egy közösség elveszítette papját, lelkészét, hitoktatóját – mondta.

Miközben sokféle rítus és kapcsolattartási forma vált egy időre lehetetlenné, az egyházak társadalmi jelenléte eleven maradt. "A járvány idején is erős, cselekvő, éltető közösségeknek, szeretettel szolgáló egyházaknak bizonyultak" – fogalmazott Áder János, köszönetet mondva az egyházak minden tagjának, a vezetőktől az önkéntesekig.

Hírdetés

Azt is mondta: a járvány most is számtalan egyéni és közösségi aggodalomra ad okot, "de a sokszor felfoghatatlan drámák mellett a tavalyi helyzetünkhöz képest a küzdelemhez mégiscsak jobb, hathatósabb emberi eszközök vannak a kezünkben".

Áder János elbúcsúzott az egyházi vezetőktől, akikkel köztársasági elnökként utoljára találkozott adventi ebéden, és megköszönte nekik az elmúlt tíz évben tőlük kapott segítséget.

Korábban írtuk: Áder János bekapcsolódott Slomóék hanukázó házibulijába – héberül is megszólalt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »