Skandallum: a skót diáklányok nem kérnek a gendersemleges vécékből

Skandallum: a skót diáklányok nem kérnek a gendersemleges vécékből

Bár időnként úgy tűnik, mintha Nyugaton már megállíthatatlan lenne a genderőrület, néha csak felcsillan azért egy-egy reménysugár.

Bár Skóciában egyre elterjedtebbek a gendersemleges, bárki által használható vécék, a hagyományos értékek nem mindenhol akarják átadni helyüket a szép új világnak. Egy új törvény értelmében, melyet a legnagyobb skót párt, a Skót Nemzeti Párt is támogat, a jövőben minden újonnan épített iskolaépületben kell majd „uniszex” vécéket és közös kézmosó helyiségeket kialakítani. Hogy a haladás robogó szerelvénye addig se szenvedjen késedelmet, a legtöbb skót nagyvárosi iskolában már működnek a gendersemleges toaletteket.

Más kérdés, hogy a diákok nem mindenhol fogadták kitörő örömmel az új lehetőségeket. 

Egy skót napilap beszámolói szerint nem egy iskolában jelezték a diáklányok, nem akarják használni a fiúkkal közös mosdót, ugyanis azok jóval koszosabbak és rendetlenebbek mint annak előtte. Előfordult például, hogy piszoár híján a fiúk nem akarták az angolvécét használni, inkább a szemetesekbe vizeltek. A helyzet odáig fajult, hogy több iskolában a lányok már egyáltalán nem használják a gendersemlegessé nyilvánított vécéket.

Hírdetés

A helyzet röhejes abszurditását és az egész elképzelés életképtelenségét jól szemlélteti, hogy volt iskola, ahol a fából vaskarika elve mentén kezelték a helyzetet.

A „koedukált” vécékben külön fülkéket jelöltek ki a fiúknak és a lányoknak, ezzel gyakorlatilag visszatértek az alapokhoz, azzal a különbséggel, hogy a korábban eltávolított piszoárokat már nem helyezték vissza.

A gendersemleges toaletteket egyelőre a nálunk hellyel-közzel középiskoláknak megfelelő intézményekben vezették be Skóciában. Ezzel csak egy baj van. Egy-egy ilyen középiskolába 12-18 évesk orig járnak diákok, így simán előfordulhat, hogy egy 12 éves kislánynak egy 18 éves (majdnem) férfivel kell osztoznia a helyiségen. A legdurvább az egészben, hogy a skót szülők nagy része sem támogatja az elképzelést. Egy friss felmérés szerint mindössze a válaszadók 21%-a foglalt állást a gendersemleges toalettek mellett, 22%-uk azt mondta, nem bántja a gendersemleges mosdó, de csak abban az esetben, ha a normális vécék is megmaradnak, míg a nagy többség, 56% egyértelműen ellene van az elképzelésnek. 

Más kérdés, hogy ez nem különösebben érdekli a döntéshozókat. A haladás és az inkluzivitás jegyében hozott intézkedések, ahogy azt megszokhattuk, általában a valóság figyelembevétele nélkül születnek. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »