SIS: Semmilyen jelentést nem rendelt meg a kormányfő a titkosszolgálattól

SIS: Semmilyen jelentést nem rendelt meg a kormányfő a titkosszolgálattól

Semmilyen jelentést nem rendelt a Szlovák Információs Szolgálattól (SIS) Robert Fico (Smer-SD) kormányfő az ellene elkövetett merényletről. A lehetséges összeférhetetlenség miatt nem kaphat ilyen tájékoztatást, ez alól csak az SIS-ről szóló törvény által engedélyezett információk képeznek kivételt – közölte a TASR-rel Pavol Gašpar, a titkosszolgálat igazgatója.

„Az SIS szorosan együttműködik az ügyben a bűnüldöző szervekkel” – tette hozzá Gašpar azzal, hogy az SIS a nyilvánosságot sem tájékoztathatja hírszerzői tevékenységével kapcsolatban. Tájékoztatást a vonatkozó törvény keretein belül nyújt az erre jogosult személyeknek.

Hírdetés

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő szerdán cáfolta, hogy jelentést kért az SIS-től az ellene elkövetett merényletről. Azt mondta, ha bármit is kikért valaki az SIS-től, akkor azok az ellenzéki képviselők voltak a szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságban. Fico azután nyilatkozott erről, hogy Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter kedden (október 15.) azt mondta, a kormányfő jogosult személyként tájékoztatást kért az SIS-től egy ellene irányuló lehetséges újabb merénylet kockázatairól. A belügyminisztérium leszögezte, hogy Ficónak ehhez az általa betöltött tisztségből adódóan joga van, és nem a május 15-i, nyitrabányai merényletről volt szó.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »