Siófoki diadala után már a világbajnokságra készül a komáromi erősember – VIDEÓ

Siófoki diadala után már a világbajnokságra készül a komáromi erősember – VIDEÓ

Kontás Csaba 2019-ben csöppent bele az erősport világába, azelőtt nem űzött szinte semmilyen sportot rendszeresen. A harminc esztendős sportember úgy érzi készen áll, hogy a nemzetközi porondon is helyt álljon, erre pedig minden esélye megvan, hiszen augusztus elején egy rangos versenyen az ő nyakába akasztották a legfényesebb érmet.

Csabának a nemzetközi porondra való felkészüléshez hatalmas lendületet ad, hogy aranyérmet tudott szerezni a közép-európai erősembersorozat, a PSL előszobájának számító PSL Hungary versenyén a siófoki Muscle Beach-en.

A harmincéves sportember a végletekig kiélezett csatában (a verseny hajrájában már sérülten) múlta felül ellenfeleit.

Hírdetés

Egy nagyobb versenyre készülök, így próbáltam úgy felfogni az egészet, hogy beleadok mindent, nem akarok sérülni, de azért a dobogó célban volt

– hangsúlyozta.

Csaba jelenleg az Ultimate Strongman U105-ös világbajnokságra, azaz a 105 kilogram alatti erősemberek legnagyobb megmérettetésére készül teljes erőbedobással.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »