Miközben régen kampányolni kellene, programot írni, meg úgy egyáltalán, látványosabban dolgozni, ott vagyunk, ahol a part (párt?) szakad. A 2020-as választások előtti keringő ismétlődik meg, ugyanaz a nézhetetlen, rossz film, csak más szereplőkkel. Már megint…
Annak idején megírtam, a hátam közepére nem kívánom az egyesülést, de ha magyar parlamenti képviseletre vágyunk, nincs más lehetőség. Ettől még a Most-Híd ősbűne nem feledhető, a vegyespárti ideológiának meg nem a parlamentben, hanem a szemétdombon a helye. Azt a luxust ugyanakkor, hogy simán szélnek eresztjük a maradék tíz-húszezer választójukat a közösségünk már nem engedheti meg magának. Mielőtt a kedves olvasóban felhorgadna az indulat, nézze már meg, hány szavazatot hozott mondjuk Agócs Attila vagy Pataky Károly a megyei választásokon. Attól, hogy ad nauseam ismételgetjük, még nem lesz igaz, hogy a vegyesplatformnak egyáltalán nem maradtak szavazói.
Vegyük végre észre, kipusztulóban vagyunk! Konzervatív-liberális törésvonalak mentén megosztani a felvidéki magyarságot csak annak érdeke, aki a közösségünk elveszejtésére tör. Az anyaországnak is luxus ez a megosztottság, nemhogy nekünk!
Teljesen mindegy, kinek a nyakába pakoljuk a felelősséget, akad belőle elég. A felvidéki magyar választó kiábrándult a felvidéki magyar politikából és ez legkevésbé az ő hibája. Az MKP 1998-ban még kapott 300 ezer szavazatot, most simán benne van a pakliban, hogy a Szövetség a harmadát sem szerzi meg. Sok munka van ebben is, a bűn nem elvitatható, de a parlamenti bejutás szüksége sem az. Most különösen nem!
A politikát csak facebook-os kommentfolyamban, a józan gondolkodást meg még ott sem gyakorlók szokták erre megkérdezni, minek is bejutni a parlamentbe, a politikus csak gazdagodni jár oda. Azon kívül is van élet! Hát igen, micsoda jó életünk volt nekünk az elmúlt tizenhárom évben… Márpedig ahhoz képest, ami most jön, az semmi.
Talán a rendszerváltás óta nem volt ennyire fontos, hogy legyen magyar képviselet a szlovák törvényhozásban.
Nem csak magunk miatt, Magyarország miatt is. Budapestnek szövetségesekre van szüksége az Európai Unióban, márpedig nyilatkozhat és gondolhat bármit Fico Brüsszelről vagy a háborúról, valódi szövetségest csak a helyi magyarokban találhatnak Orbánék. Ahogy most állnak a dolgok, elég csak átcsúszni a parlamenti küszöbön, a Szövetségből simán kormánytényező lehet. Sőt, kell is, hogy legyen! Messzire vezetne a téma, de amilyen időket élünk, lassan bárkivel kénytelenek leszünk lepaktálni, máskülönben hamarosan végignézhetjük, ahogy életünk eddig ismert kereteiből ördöglakatot hajtogat egy tetszőleges felségjelű harckocsi. Hazánk ugyan nem lesz, de saját erkölcsi felsőbbrendűségünkbe vetett hitünk, nah az, az nem szenved csorbát.
Nem baj, ha Szlovákiának vadprogresszív, magyargyűlölő, eszkalációpárti kormánya lesz szeptembertől, de legalább büszkén teleordíthatjuk kedvenc dühöngőnket (ha hagyják a cenzorok), „jól megadtam a Forrónak, Rigónak, Mózesnek, Berényinek, tetszőleges vezetéknévnek”. Nem baj, hogy a MiG-ek után lassan katonákat is küldünk az ukrán frontra, csak az árulóknak, azoknak mutassuk meg!
Erre persze jön az adekvát ellenvetés, hogy a „mocskos áruló mostosok”, meg Rigó Konrád szivárványos zoknija, meg amúgy is miket ír a Facebook-on! Hogy lehet már ezekkel együttműködni a parlamentben?!
Nos, ez baromi egyszerű: nem kell őket bejuttatni oda! Nem egy darab szavazatot adhatunk le, hanem négyet. Erről valahogy rendre megfeledkezünk. Sok rosszat el lehet mondani a Szövetségről, akad a csapatban jónéhány potyautas, de hogy a százötvenes listára ne kerülne fel legalább négy becsületes, hiteles és nemzetben gondolkodó politikus, azt a legkiábrándultabbak sem gondolhatják komolyan. Mindenki találja meg a maga négy emberét és akkor az „áruló most-hidasoknak”, meg a „libsi összefogásosoknak” esélye nem lesz a vájú közelébe jutni.
S ha már potyautasok! A Szövetség megalakulása óta körülbelül háromhavonta írtuk le, a párt belső vitáinak nem szabadna a nagyközönség előtt zajlania. Nagyjából ugyanilyen időközönként ígérték meg az érintettek, hogy „eskü, soha többé, most utoljára”, ezen túl minden házon belül oldanak meg. Nos, megint nem jött össze. A választók türelmét próbára tévő szappanopera legújabb fejezetében két „külsős” figura okozott újabb nézetkülönbséget, Simon Zsolt és Gyimesi György.
Jó előre szögezzük le, egy szebb világban, más-más okokból, de egyiknek sem lenne helye egy egyesült magyar pártban.
Az előbbi lassan mindenhol megfordult már a honi politikában. Az MKP-t otthagyta, mert több lehetőséget látott vegyeséknél. A Most-Hidat otthagyta, mert nem kapta meg a mezőgazdasági tárcát. A magyar választási pártot szintén, mert érezte, ebből többet is ki tudna hozni. Simon ugyanis egyáltalán nem buta! Vitte magával a kampánypénz egy részét. Ennek köszönhetően most elszenvedői vagyunk szánalmas, rossz magyarsággal megfogalmazott billboardjaik jelentette vizuális környezetszennyezésnek, meg a most-hidasok szekundálásával zajló elképesztő zsarolásnak.
Gyimesi javára legyen mondva, ő ezt sokkal ügyesebben űzi. Neki még az a bravúr is sikerült, hogy előbb lett belőle parlamenti képviselő és csak ezt követően kezdett el aggódni(?) saját közössége sorsáért. Ezt általában fordítva szokás, de magyar rajongótábora nagyvonalúan átlendült ezen a kis furcsaságon, ahogy azon költői kérdés megválaszolása sem foglalkoztatta őket, miért foglalkozik ennyit a szlovák sajtó egy alig kétezer karikát szerző magyar pótképviselővel.
Egészen furcsa, de úgy Simont, mint Gyimesit tulajdonképpen a Szövetség építette fel. Az előbbit azzal, hogy egyáltalán szóba álltak vele (meg azzal, hogy „elfelejtettek” egy „Magyar” Szövetséget létrehozni), utóbbit meg azzal, hogy tálcán kínálták neki az alacsonyan lógó gyümölcsöt. S hogy e képzavar még ütősebb legyen: Gyimesi köszönte szépen, s mint egy gázfelhő, rátelepedett és kitöltötte a számára rendelkezésre álló teret. Azt a teret, amelyet a Szövetség és az MKP-platform, önhibájából, nyitva hagyott számára.
Hogy ott van-e bármelyikük a helye listán? Nos, egy ideális világban valószínűleg nem. De egy ideális világban Szlovákia vezetőjét nem Eduard Hegernek, hanem, teszem azt, Orbán Viktornak hívnák.
Bár a Jóisten a létező világok legjobbikát bízta ránk, a szlovákiai politikai térre már nem jutott elég figyelem. Az messze van az ideálistól. Ebben a világban kénytelenek vagyunk Simonokat és Gyimesiket is felengedni a listára. Az egyik hozza a maga két-háromezer szavazatát, a „Magyar” jelzőt „Fórum” nélkül, aztán ahogy parlamenti mandátum nélkül maradt, mehet, amerre lát. A másik meg, hát a másikról meg nem tudjuk mennyit hozna. Gyimesit lelkes és igen hangos közönség követi a közösségi médiában, de hogy az OĽaNO-s politikus tömegével hozna-e új vagy korábban már egyszer elveszített szavazókat, az egyáltalán nem biztos. Előfordulhat ugyanis, hogy túlnyomórészt már eleve az MKP-platformra voksoló magyarok karikáznák őt a Szövetség listáján, ha egyáltalán hajlandó lesz megjelenni rajta. Nagyon úgy fest, egyelőre maga sem tudja, mit akar. A pletykák szerint tulajdonképpen teljesíthetetlen feltételeket szabott az MKP-s delegációnak, hasonlóan Simonhoz, aki egyelőre csak a Szövetségtől követeli a névfúziót, szlovák partnereivel kapcsolatban ilyesmi fel sem merült. Hát nem furcsa?!
Annyi még a nyitott témakör, hogy könnyen előfordulhat, a címben megfogalmazott kérdések szeptemberre okafogyottá válnak. Ahogy most áll az ország sorsa, lehet, még a választások is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
