Simon Gábor ellen vallott a Magnet Bank volt alkalmazottja

Simon Gábor ellen vallott a Magnet Bank volt alkalmazottja

Tanúk meghallgatásával folytatódott Simon Gábor ügye. A vallomások ellentmondásosak, a volt szocialista elnökhelyettes továbbra is úgy nyilatkozott: ártatlan. A vád szerint ismeretlen forrásból származó, eltitkolt vagyonát külföldi és magyar számlákon tartotta. Utóbbi létrehozásában állítólag egy hamis bissau-guineai útlevéllel Welsz Tamás azóta elhunyt üzletember segített neki.

Simon Gábor költségvetési csalás miatt került bíróság elé, de több másik bűncselekmény elkövetésével is vádolják. Még 2014-ben derült ki, hogy százmilliókat tartott külföldi bankszámlákon és egy magyar pénzintézetben.

Ez utóbbiban az azóta meghalt Welsz Tamás is érintett lehetett, aki közvetítőként és egy hamis bissau-guineai útlevél megszerzésével is segíthette Simont. Az ügy hétfői tárgyalásán megjelent tanúkat leginkább Welsz tevékenységéről és a volt pártvezetővel való kapcsolatáról kérdezték. Egyikük szerint Simon kereste meg Welsz Tamást, aki az üzletről szóló bizonyítékokat neki adta át egy reklámszatyorban.

Hírdetés

A Magnet Bank egyik volt alkalmazottja Simon ellen vallott. Szerinte biztos, hogy a politikus pénze került a számlára, amit egy Welsz által szerzett, hamis bissau-guineai útlevéllel nyitottak.

„Welsz Tamás meghalt. Hát mondom, nincs mit tenni, megnézem a paksamétát. Megnéztem a paksamétát, ebben voltak Simon Gábor papírjai. Hogy mik voltak benne? Részleteiben nem olvastam, de azért kétségkívül átfutottam az egészet. Kezdve azzal, hogy pénze van a Magnet Bankban, hogy Sopronban is van ingatlana, és hogy milyen jelszóval – 68 vagy 86 – lehet fölvenni a pénzét” – mondta Petrovics István.

Simon Gábor tagadja, hogy köze lett volna a tranzakcióhoz. „Próbálja meg beleképzelni magát az én helyzetembe, hogy én mennyire vagyok dühös! Próbálja beleképzelni magát ebbe a helyzetbe, és abba a szituációba, amit ő most itt előadott egy állítólagos útlevélről, amiről rajta kívül még senki sehol érdemi információt még ilyen szinten sem tudott mondani. Gondoljon bele, hogy én milyen dühös vagyok! Köszönöm szépen” – mondta Simon Gábor.

A volt politikus ügyvédje szerint sem lehet bizonyítani a vádakat. „Simon Gábor már 2004-ben olyan megtakarításokkal, olyan nagyságrendű megtakarításokkal rendelkezett, és ezeket a megtakarításokat akként csoportosította át Ausztriába, hogy az fel sem vetheti az adócsalást” – mondta Nagy István.

A tárgyalás februárban folytatódik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »