Orbán Viktor hatalmának lehetséges végét vizionálta a lengyelországi CPAC-konferencián George Simion, a román elnökválasztáson vereséget szenvedett AUR-jelölt, aki szerint ha a lengyel jobboldal megbukik, Magyarország lehet a következő. Közben Simion korábbi szövetségese, a választásokról botrányos körülmények között kizárt Călin Georgescu bejelentette, hogy visszavonul a politikai életből és minden közéleti szerepléstől.
Alig néhány nappal a romániai elnökválasztás elvesztése után George Simion, a szélsőjobboldali AUR jelöltje Lengyelországban tűnt fel. A CPAC Poland konferencián – amely az amerikai konzervatív mozgalom első közép-európai rendezvénye volt – nemcsak a lengyelországi választások tétjéről beszélt, hanem egyesesek számára meglepő módon Orbán Viktor hatalmának leáldozását is vizionálta.
– figyelmeztette Lengyelországban a CPAC résztvevőit Simion, utalva arra, hogy ha a Jog és Igazságosság párt elveszíti a választást, dominószerűen dőlhetnek meg a jobboldali vezetők a térségben. Magyarország, Lengyelország és Románia mellett Szlovákiát is megemlítette. A beszéd egy pontján Európa jövőjét is sötét színekben festette le, amikor úgy fogalmazott:
„Egész kontinensünk, az Európai Unió diktatúrává válik.”
Simion beszéde itt nézhető vissza:
A magyarországi CPAC épp ezen a hétvégén, május 29-30-a között zajlik.
A romániai államfőválasztás vesztesének kijelentése különösen élesen hatott annak fényében, hogy Orbán Viktor a romániai államfőválasztás második fordulója előtt nyíltan kiállt Simion mellett a tihanyi apátságban elmondott beszédében. Simion ezt követően köszönetet is mondott Orbánnak, melyet fel is használt a kampányban, igyekezve megszólítani a székelyföldi, erdélyi, partiumi magyarságot. Mint ismert, a választást végül az atlantista és brüsszelbarát Nicusor Dan, Bukarest polgármestere nyerte. A magyarság körében Dan egyértelmű többséget szerzett, Orbán Viktor kormánya pedig magyarázkodni kényszerült.
Király Zsolt: Román elnökválasztás – Orbán az erdélyi magyarokat is elindította a felvidéki úton
Georgescu: „Mostantól csak megfigyelő leszek”
Miközben Simion keresi a helyét a politikában, szövetségese, Călin Georgescu váratlanul bejelentette: visszavonul a közéletből. A botrányokkal terhelt választási időszak után – amely során Georgescut előbb kizárták az első fordulóból hamis indokokkal, majd a második fordulóból is eltávolították – a korábban még miniszterelnök-jelöltként emlegetett közéleti szereplő nyilatkozatában közölte:
„A 2025-ös választások számomra véget értek. Személyes döntés alapján teljesen kivonulok a politikai életből. Nem kívánok részt venni semmilyen párt munkájában, sem parlamenti, sem azon kívüli szinten. Ez nem lemondás, hanem felelős döntés – a családom, a nyugalom és az egészség érdekében.”
Budapest csapdahelyzetbe manőverezte magát, és saját problémáit exportálja a külhoni magyarokhoz. Van-e kiút?
Georgescu kilépését tovább árnyalja, hogy a román ügyészség épp a bejelentés napján terjesztette ki a vele szembeni nyomozást – noha konkrét részleteket egyelőre nem közöltek. Egyes elemzők szerint a politikai nyomásgyakorlás és a médiában „pro-orosz” bélyeggel illetett karaktere is hozzájárult ahhoz, hogy Georgescu elhagyja a közéletet.
Románia után új célpontok?
Simion veresége, Georgescu visszavonulása és Orbán „árulása” máris komoly hullámokat vet a közép-európai jobboldali blokkon belül. Míg a lengyel CPAC egyfajta menekülési útvonalként szolgálhat a vereséget szenvedett szereplőknek, az is világossá vált, hogy új szövetségek, új narratívák formálódnak – és nem mindegyik egyezik a korábban hangoztatott, „egységes konzervatív Európa” eszméjével.
Az, hogy a magyar kormány miként értékeli Simion mostani kijelentéseit, egyelőre kérdéses.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »