Sikerül-e ma este elrontani Cristiano Ronaldo kedvét?

Sikerül-e ma este elrontani Cristiano Ronaldo kedvét?

Egy olyan válogatott lesz a magyar csapat ellenfele ma este 20.45-től a Puskás Arénában, amelyet a múltban egyszer sem tudott legyőzni. A portugálok legutóbb 2021 júniusában játszottak Budapesten, akkor 83 percen keresztül reménykedhettünk a győzelemben, vagy legalább a döntetlenben.

A magyar és a portugál válogatott 14 alkalommal találkozott eddig, mindössze négy győzelem mellett tízszer kikaptunk. Nincs még egy rivális, amely ellen ilyen sokat játszottunk volna, s még egyszer sem sikerült nyerni. Találkoztunk a portugálokkal világbajnokságon (1966), Európa-bajnokságon (2016, 2001), Eb-selejtezőkön, s 2009 óta immár a harmadik vb-selejtező-sorozatban találkozik a két gárda. Kilenc évvel ezelőtt, a felejthetetlen lyoni 3–3 alkalmával több gólt szereztünk, mint azt leszámítva az elmúlt fél évszázadban összesen.

A 2021-es 0–3 idején már Marco Rossi irányította a magyar csapatot, Willi Orbán, Szalai Attila és Loic Négo akkor is játszott, várhatóan ma este is fognak. A portugálok közül Rúben Dias, Bernardo Silva, Bruno Fernandes és a két gólt is szerző Cristiano Ronaldo játszott akkor is a mostani kerettagok közül.

CR7, a világfutball rekordere 222 mérkőzésen játszott eddig a válogatottban, 140 gólt szerzett. A 41. évében járó világsztár hat mérkőzésen szerepelt eddig a magyar válogatott ellen, hat gólt szerzett. Ennél többet csak a luxemburgiak (11), a litvánok, az örmények és a svédek (7-7) ellen szerzett. Most először jött Budapestre a szaúdi al-Naszr tagjaként, érdekes, hogy pénteken, amikor csapata Jerevánban 5–0-ra megverte az örményeket, mind a három gólszerző szaúdi klub játékosa volt. (Ronaldo és João Félix dupláztak, João Cancelo egy gólt szerzett.)

Hírdetés

Ettől még senki se gondolja, hogy most éppen nem játszanak sztárklubokban a portugálok! A Bajnokok Ligáját védő Paris Saint-Germain négy játékost (Nuno Mendes, Vitinha, João Neves és Gonçalo Ramos ad a keretbe.) Hatan érkeznek valamelyik Premier League-klub alkalmazottjaként, köztük az alkapitány Bruno Fernandes a Manchester Unitedből, Rúben Dias és Bernanrdo Silva a Cityből vagy éppen a klubvilágbajnok Pedro Neto a Chelsea-ből.

Az O Jogo nevű – egyébként portói székhelyű – sportnapilap szerint a portugálok valószínűleg a Diogo Costa – João Cancelo, Rúben Dias, Gonçalo Inácio, Nuno Mendes – João Neves, Vitinha – Bernardo Silva, Bruno Fernandes, João Félix – Cristiano Ronaldo tizeneggyel kezdenek. Ez eggyel tér el a jereváni névsortól: akkor Pedro Neto kezdett, most talán Bernardo Silva fog. Francisco Conceição sérült, nem fog játszani.

A magyar csapatban Sallai Roland biztosan nem játszhat, miután Dublinban piros lapot kapott. Marco Rossi vagy Nagy Zsolttal vagy Gruber Zsomborral pótolhatja. Miután a magyar sajtóban elterjedt, hogy Dibusz Dénes MRI-vizsgálaton volt, azt is többen vélelmezik, hogy esetleg a kapusposzton csere lehet, Szappanos Péter és Tóth Balázs a keret tagja még.

A találkozón egyébként a szombaton Dublinban 2–2-vel záró magyar válogatott fehér mezben játszik majd. Willi Orbánnak a 60., Bolla Bendegúznak a 30., Varga Barnabásnak és Kerkez Milosnak egyaránt 25. mérkőzése lesz az esti a magyar válogatottban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »