Már 500 ezer adag kidobásra szánt ebédet mentett meg iskolai menzákról a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A szervezet 2023 őszén indította el programját, aminek keretében a megmaradt, de érintetlen ételeket az iskolák közelében működő anyaotthonok, hajléktalanellátó intézmények kapják. A kezdeményezéshez folyamatosan várják iskolák, önkormányzatok jelentkezését
Második esélyt kaphatnak azok az ebédek, amiket a gyerekek nem kérnek ki az iskolai menzákon. Félmillió adagos mérföldkőhöz ért a Magyar Élelmiszerbank Egyesület egyedülálló iskolai ebédmentő programja. A 2023 őszén útjára indított kezdeményezésben a menzákon megmaradt ebédeket az iskolák közelében működő karitatív szervezeteken keresztül a nélkülözők kapják. Két év alatt 400 millió forint értékű ételt tudtak így kiosztani rászoruló emberek és családok között. És ez még csak a kezdet.
A programhoz már 27 iskola és közétkeztető csatlakozott
– mondta el az InfoRádiónak Nagygyörgy András, az Élelmiszerbank kommunikációs igazgatója.
Az érintetlenül maradt ebédadagok eddig jobbára megsemmisítésre kerültek, újabban viszont akár rászoruló emberekhez is juthatnak. Az ehhez elengedhetetlen módszertani útmutatót a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2022 végén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) együttműködve, az Élelmiszer Érték Fórum égisze alatt tette közzé. Fontos lépést tettek ezzel, hiszen egyes felmérések szerint vannak olyan iskolák, ahol az elkészített főtt étel több mint tíz százaléka rendszeresen az élelmiszerhulladékba kerül.
Jól mutatja az ebédmentésben rejlő lehetőségeket, hogy bár a program még gyerekcipőben jár, de már így is sikerült 27 iskolát és közétkeztető konyhát bekapcsolni, és két év alatt félmillió adag ebédet megmenteni. A mérföldkő apropóján november 25-én, kedden délután a programban együttműködő partnerek közösen mentették adománydobozba az ötszázezredik ebédet a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola menzáján.
„24 adag tojáslevest, valamint 75 adag tökfőzeléket és dínó falatkákat mentettünk meg ma ebből az iskolából. Ezek egy része azért maradt meg a konyhán, mert a hiányzó diákok után a szüleik nem tudták időben lemondani az étkezést, és persze olyan gyerekek is akadtak, akik egyszerűen nem kedvelik ezeket az ételeket, így nem kérték ki azokat. Nagyon sokan vannak viszont olyanok az iskolán kívül, akik örömmel elfogyasztanák, de nem engedhetnek meg maguknak egy ilyen ebédet sem. Nekik tudunk segítséget nyújtani ezzel a programmal” – mondta el Nagygyörgy András, az Élelmiszerbank külső kapcsolatokért felelős igazgatója.
Az Élelmiszerbank az elmúlt két évben 22 úgynevezett sokkoló hűtőt vásárolt magánadományokból. Egy-egy ilyen berendezéssel intézményenként és tanévenként akár 8-10 ezer adagnyi melegétel megmentése is lehetséges.
Az ebédmentés Budapest mellett már Pécsen, Kaposváron, Szombathelyen, Szentgotthárdon és Miskolcon is működik.
Az egyesület célja, hogy a program a következő években minden megyében elindulhasson. A bővüléshez folyamatosan várják újabb önkormányzatok, helyi közétkeztető vállalatok és iskolák érdeklődését, valamint olyan cégek jelentkezését, amelyek szívesen támogatnák az ebédmentés elindítását a működési térségükben levő iskolákban.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


