Sikerrel járt a hallgatói spicliskedés: kirúgják a cigányokat és négereket nem kedvelő egyetemi tanárt

Sikerrel járt a hallgatói spicliskedés: kirúgják a cigányokat és négereket nem kedvelő egyetemi tanárt

"Döntött a rektor, megválik a botrányos kijelentései miatt elhíresült Gulyás László professzortól a Szegedi Tudományegyetem" – tudta meg a hvg. A felmentése már szerdától hatályos, a szorgalmi időszak kezdetéig tartó kurzusait más oktatók veszik át. Gulyás eltávolításának hírét egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, de a zsidó lap szerint ezt órákon belül bejelentik egy vezetői értekezleten.

Az előzmények itt olvashatók: A cigányokat utálja, rendkívül csúnya niggerekről beszélt – bepanaszoltak diákjai egy szegedi egyetemi tanárt

Hírdetés

A kurzus utáni héten a hallgatók egy kisebb csoportja tett panaszt, majd közel egy hónappal később rendelt el belső tényfeltáró vizsgálatot a SZTE rektora, Rovó László. A vizsgálat első köre le is zárult, de ekkor még a rektor utasítására kiegészítő vizsgálatot rendeltek el. Ez a vizsgálat is lezárult, majd ismét a rektornál pattogott a labda, aki végül kedden tudatta a döntést – legalábbis a pedagógusképző karról ez a hír szivárgott ki, ahogy az is, hogy rövidesen a hivatalos bejelentés is megtörténik.

Gulyás László témavezetőként dolgozik a pécsi és a debreceni egyetemeken is, a mostani felmentés a szegedi munkáltatóval való munkaviszonyát érinti.

Korábban Áder János és Gulyás Gergely is elhatárolódott a szegedi oktató kijelentéseitől, aki egyébként éppen az idén tavasszal kapott állami kitüntetést.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »