Sikeresnek tartja a Jobbik néppártosodását Vona Gábor

Sikeresnek tartja a Jobbik néppártosodását Vona Gábor

A pártelnök-miniszterelnök-jelölt ennek tudja be a Jobbik értelmiségi, szakértői bázisának növekedését. A politikus úgy gondolja, ma már sokkal inkább a Jobbik, mintsem a Fidesz képviseli a polgári Magyarország eszméjét.

Egyértelmű sikerként értékeli a Jobbik néppártosodását a párt elnöke. Vona Gábor erről a Hír TV kérdésére beszélt. Hozzátette: a folyamatnak köszönhető, hogy a párt értelmiségi, szakértői bázisa is nőtt.

„A magyarországi polgári, konzervatív keresztény értelmiségnek egy jelentős része ma már nem a Fideszben, hanem a Jobbikban látja a politikai otthonát, ha nem is politikai párttagságként, hanem politikai szimpátiáját tekintve. És nagyon sokszor hallottam ezektől az emberektől azt, hogy a polgári Magyarország ideálját jövőképét azt Magyarországon már nem a Fidesz, hanem a Jobbik képviseli” – fogalmazott Vona Gábor.

Bemutatkozott a párt több fővárosi egyéni képviselőjelöltje is. A nyugdíjas fizikatanár Bardócz-Tódor András Budapest 2-es választókerületében indul.

„Az iskolába egyre nehezebb a tanítás. A pedagógusoknak egyre nehezebb a dolga. A gyerekek iskolaérettsége, felkészültsége, tanulási szándéka motivációja nagyon megoszló és ez rendkívül nehéz helyzetet teremt. Túlterheltek a gyerekek, gondolják el, hogy egy általános iskolás gyereknek 6-7 órája van naponta ezenkívül még házi feladata. hát hol van ez akkor a 8 óra és a 40 órás munkahét a felnőttek munka hetével összehasonlítva és itt gyerekekről van szó” – nyilatkozta a képviselőjelölt.

Hírdetés

Gyenes Géza, a magyar orvosi kamara korábbi alelnöke a 12-es választókerületben indul. Ő már volt tagja korábban a Jobbik frakciójának.

„Gyakorlatilag az egész egészségügy szerkezetét közigazgatási szerkezetétől kezdve a társadalombiztosítást eredeti funkciójába helyre kell állítani és természetesen az egészségügyi ellátó apparátusnak mind humán mind eszközproblémáit is meg kell oldani és úgy érzem hogy erre ma Magyarországon csak egyetlen párt képes, a Jobbik” – jelentette ki Gyenes Géza.

A világbajnok kardvívó Kovács Tamás Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter körzetében indul.

„Egy teljesen új útra kéne lépni Magyarországnak, és én ezt Vona Gábor elnök úrban és a Jobbik pártjában látom. A Fidesszel szemben a Jobbiknak ragyogó programja van. Tehát van oktatásprogram egészségügyprogram bérunió van sport program tehát én mindenképpen szeretném ezt a magam módján támogatni” – fogalmazott.

Vona Gábor megrősítette: pártja mind a 106 körzetben saját jelöltekkel indul.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »