Sikeres (sikertelen) plakátzsidó

„Attól, hogy valaki zsidó, még viselnie kell a kritikát”, mondta rohadt cinizmussal Lázár János kancelláriaminiszter, noha tökéletesen tisztában van vele, hogy Soros Györgynek nem a kritikát kell elviselnie, hanem azt a szennyáradatot, amit a magyar kormány csak azért öntött a nyakába, hogy 2018-as választási győzelmét a migráns hisztériára, Soros nem létező terveire, a Cosa Nostra mintájára szerveződő civiljeire bebiztosítsa. Lázár szerint a magyar utcákat elöntő Soros-plakátkampány nem a milliárdos származásáról szól, hiszen őt Orbán Viktor „sikeres, nagyon okos, és tehetséges magyar embernek tartja”. 

A kormányfő nem antiszemita – írtuk ezeken a hasábokon néhány hete. Most is ezt tartjuk. De, ha nem az – és akarjuk hinni, nem az -, úgy elvesztette a józan eszét, amikor ebben az országban óriásplakátokra egy zsidó arcképét tette ki, mint olyant, aki a nemzet ellensége. Aztán – miután a magyar antiszemitizmus a plakátzsidót konkrétan is azonosítja a sikeres (sikertelen) nagyon okos (buta), tehetséges (tehetségtelen) magyar zsidó polgárokkal, meg mindenkivel, aki a kormánynak ellenszegül, s megjelennek a „büdös zsidó” feliratok, akkor továbbra is zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen. Belekiáltja a világba, hogy ő maga fogja megvédi a magyar zsidóságot, amelynek pedig nem egy tekintélyelvű politikustól, hanem a demokratikus parlamentarizmus rendszerétől kellene védelmet remélnie. A magyar, az izraeli, az amerikai és az európai zsidó vezetők közben az autoriter elé járulnak a „parlamentbe”, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő néhány nap múlva Budapestre látogat, s még meg is köszönik neki, hogy a zsidó élet virágzik Magyarországon. Szégyentelen hohmecolók mindahányan. Nem látják vajon, hogy „a zsidót” éppen általános közellenséggé teszik? Hogy Orbánnak attól az antiszemita gyűlölethullámtól kellene megvédenie a magyar zsidóságot, amelyet éppen ő maga hergelt fel azokkal a plakátokkal, amelyeket eddig, rajta kívül senki sem mert volna közterületre kirakni? Aljasságában a hatalom szügyig süllyedt a trágyába.

Hírdetés

Friss Róbert: Zsidók a falon


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »