Sikeres kapmány: a szlovákiai polgárok tavaly jelentősen kevesebb antibiotikumot fogyasztottak

Sikeres kapmány: a szlovákiai polgárok tavaly jelentősen kevesebb antibiotikumot fogyasztottak

Jelentősen csökkent az antibiotikumok fogyasztása Szlovákiában, amit az Általános Egészségbiztosító (VšZP) legújabb elemzése is megerősít. A tavalyi év azonos időszakához képest a légúti fertőzésekre felírt antibiotikumos biztosítottak száma 41 ezerrel, a felírt gyógyszercsomagok száma pedig 52 ezerrel csökkent. Ez 18%-os csökkenést jelent a betegek számában és 17%-os csökkenést a gyógyszercsomagok számában.

„Ezek a számok azt mutatják, hogy a szakmai és a széles közvéleményt célzó intenzív figyelemfelkeltő kampány eredményes. A konkrét adatok szerint az antibiotikum-csomagok száma a 2024 májusa és júliusa közötti időszakban 529 ezerről 481 ezerre csökkent az idei év azonos időszakában”

– mondta Matúš Jurových, a VšZP igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója.

CRP-vizsgálat nélkül

A legpozitívabb változás a gyermekek körében volt tapasztalható, akik a legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak. A felírt antibiotikumos gyermekbiztosítottak száma 33%-kal, a csomagok száma pedig 35%-kal csökkent. Jurových emlékeztetett, hogy 2024-ben minden második 1 és 8 év közötti gyermeknek írtak fel antibiotikumot.

A pozitív tendencia ellenére továbbra is probléma az antibiotikumok felírása a megelőző laboratóriumi vizsgálatok, különösen a CRP-vizsgálat nélkül, amely segít megkülönböztetni a vírusos és a bakteriális fertőzéseket. A 2024. január és 2025. július közötti időszakban a légúti megbetegedésben szenvedő gyermekbetegek 80%-a kapott antibiotikumot CRP-teszt nélkül.

Hírdetés

Az orvos és a beteg felelőssége

„Az antibiotikumos kezelés racionális alkalmazásához hozzájárulhat az orvos, ha alaposan megfontolja azok szükségességét a rendelkezésre álló diagnosztikai módszerek, illetve a beteg felhasználásával, aki nem gyakorol nyomást az orvosra, hogy írjon fel neki antibiotikumot, annak ellenére, hogy az egészségi állapota nem indokolja” – tette hozzá Jurových.

A VšZP áprilisban indított egy oktatási kampányt a felelősségteljes antibiotikum-használatról, amely az elemzés szerint mérhető eredményeket hozott, és jelentősen hozzájárult a túlzott fogyasztás csökkentéséhez Szlovákiában.

A VšZP Szlovákia legnagyobb és legrégebben működő egészségbiztosítója. Egyetlen részvényese a Szlovák Köztársaság, amelynek nevében a Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma jár el.

SITA, Körkép.sk

Nyitókép forrása: Getty Images


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »