Sikeres hadvezér hírében állt, győztes csatát azonban sohasem vívott Dembinszky tábornok

Sikeres hadvezér hírében állt, győztes csatát azonban sohasem vívott Dembinszky tábornok

Henryk Dembiński gróf, avagy ahogy Magyarországon ismerik, Dembinszky Henrik, a lengyel és a magyar szabadságharc tábornoka 229 éve, 1791. január 16-án született a Krakkói vajdaságban lévő Strzalkówban.

A bécsi hadmérnöki akadémia növendéke volt, amikor tizennyolc évesen belépett a Varsói Nagyhercegség Napóleon által létrehozott hadseregébe.

Részt vett a császár balsikerű 1812-es oroszországi hadjáratában, a szmolenszki csatában megsebesült, s megkapta a becsületrendet.

Az 1813-as lipcsei csatában már a francia császár ellen harcolt, Napóleon bukása után az orosz befolyás alatt álló Kongresszusi Lengyelországban maradt, tagja lett a szejmnek, és a birtokán gazdálkodott.

Az 1830-31-es lengyel felkelés idején a krakkói kerület parancsnokává és ezredessé nevezték ki. Kufler mellett négyezer emberrel tartóztatta fel a tizenötszörös túlerőben lévő oroszokat, majd az 1831. májusi ostrołękai vereséget követően a megszállt területen át sikeresen vezette vissza seregének maradványait Varsóba.

E merész visszavonulásért elnevezték a lengyel Xenophónnak, Varsó kormányzójává és a hadsereg fővezérévé nevezték ki, de – mivel nem látta értelmét a város védelmének – leváltották. A vereség után Párizsban telepedett le.

A lengyel tábornokot 1848 végén Teleki László gróf, a magyar kormány franciaországi követe ajánlotta a Honvédelmi Bizottmányt vezető Kossuth Lajos figyelmébe, aki alkalmas jelöltet keresett a magyar honvédsereg fővezérének.

A választáskor azonban nem vették figyelembe, hogy Dembiński visszavonuló hadműveletben szerezte hírnevét, győztes csatát soha nem vívott.

Magát francia cukorgyárosnak álcázva érkezett meg Magyarországra, s Kossuth 1849. január 21-én altábornaggyá nevezte ki, s megbízta a Tisza mögött összpontosított, négy hadtestből kialakított honvéd fősereg vezérének.

A titkolózó, bizalmatlan lengyel gyors egymásutánban Perczel Mórral, Klapka Györggyel és Görgey Artúrral is összeveszett, ráadásul helyismeret nélkül kezdte kidolgozni a haditervet.

Bár a branyiszkói áttörést követően Görgeinek lett volna lehetősége a Schlik csapatait korábban visszaverő Klapkával karöltve bekeríteni az osztrák tábornokot, Dembiński Klapkát visszarendelő parancsa következtében elúszott a parátlan lehetőség.

Hírdetés

Ezután a szabadságharc egyik kétnapos ütközetében, a február 26-27-i kápolnai csatában alulmaradt Windisch-Grätz tábornagy hadaival szemben, de a magyar sereg rendezetten tudott visszavonulni.

A győzelmet túlértékelő osztrák hadvezér döntő diadalt jelentett, ami arra késztette Ferenc Józsefet, hogy kiadja az olmützi alkotmányt.

A csata másnapján, február 28-án a honvédsereg könnyedén verte vissza az üldözőket Mezőkövesdnél, de az ellentámadást az óvatoskodó Dembiński nem engedélyezte, a sereget visszavonta a Tisza bal partjára.

A március 3-i tiszafüredi haditanácson – a Honvédelmi Bizottmányt képviselő Szemere Bertalan jelenlétében – a társai nevében is beszélő Görgey alkalmatlannak minősítette tisztségére, és elmozdítását követelte.

Ez zendülésnek számított, de a javaslatot minden főtiszt támogatta, ezért Szemere felfüggesztette a lengyel tábornokot, helyére ideiglenesen Görgeyt nevezte ki.

Másnap a táborba érkező Kossuth jóváhagyta Dembiński leváltását, s március 8-án Vetter Antalt tette meg fővezérnek. A történtek ellenére Kossuth továbbra is megbízott benne, és április 19-én a Felső-Magyarország védelmére alakuló hadtest élére állította.

Megbízatása értelmében a Komáromnál támadásra készülő főerőkhöz kellett volna csatlakoznia, de ő inkább Galíciába betörve akart az orosz inváziós csapatok hátába kerülni.

Miután javaslatát nem fogadták el, május közepén lemondott, de a parancsnokságot csak egy hónap múlva adta át. Júliusban vezérkari főnök, illetve Mészáros Lázár fővezér vezérkari főnöke volt.

A szabadságharc utolsó szakaszában, a Kossuth és Görgey közti nyílt viszálykodás idején még egyszer előtérbe került személye: Mészáros Lázár lemondása után, 1849. július 30-án Dembiński lett a Tisza-Maros szögébe összevont honvédsereg főparancsnoka.

Ekkor is hibát hibára halmozott: bár a magyar sereg a siker reményében szállhatott volna szembe a Haynau vezette császári erőkkel, ő harc nélkül feladta Szegedet, majd augusztus 5-én a szőregi csatában vereséget szenvedett az osztrák táborszernagytól.

Ezután a kormány parancsa ellenére nem az összpontosítás helyszínéül kijelölt Arad, hanem Temesvár felé vonult vissza, mire Kossuth újból leváltotta.

A fővezérséget a szabadságharc utolsó nagy csatája, az augusztus 9-i vesztes temesvári ütközet közben vette át tőle az Erdélyből iderendelt Bem József.

Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után a hadsereg romjaival és a kormány több tagjával együtt a Török Birodalom területén keresett menedéket.

Orsovánál lépte át a határt, Viddinbe, majd innen Sumléba ment, ahol internálták, honosított franciaként a francia követség közbenjárására szabadult ki.

1850-től 1864. június 13-án bekövetkezett halálig Párizsban élt, s megírta emlékiratait az 1848-49. évi magyarországi szabadságharcról. Hátrahagyott írásaiból 1874-ben állították össze a Dembinszky Magyarországon című kötetet. Nevét ma utca viseli Budapest VII. és XV. kerületében.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »