Sikeres csúcstámadás a Himalájában: magyar zászlóval, Nagyvárad-felirattal mássza a hegyeket Varga Csaba

Sikeres csúcstámadás a Himalájában: magyar zászlóval, Nagyvárad-felirattal mássza a hegyeket Varga Csaba

Jól van és elégedett Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója, aki pénteken hóviharban mászta meg a 8080 méteres Hidden Peaket a Himalájában.

„Olyan időjárás-előrejelzésem volt, hogy jó idő lesz, ehhez képest végig hóvihar volt. A csúcsmászást éjjel fél egykor kezdtük el és hiába vártuk, hogy a helyzet jobbra forduljon, a hóesés mellett nagyon fújt a szél is, szinte semmit nem láttunk, ezért ilyen szempontból nagyon nehéz volt. Viszont utána remek idő lett" – mondta Varga Csaba, aki a sikeres csúcstámadás után vasárnap telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

Hozzátette: a kedvezőtlen időjárás ellenére nem vetődött fel benne, hogy visszafordul, bár ha tudtak volna előre a hóviharról, valószínűleg egy nappal később indul a csúcstámadás. Varga Csaba csúcstámadása utolsó szakaszán mintegy ezer méter szintemelkedést teljesített rögzített kötelek nélkül, néhol 40-50 fokos meredekségű szakaszokat mászva.

Mint kifejtette, a hegymászásokra mindig csak a legszükségesebb, mintegy 40 kilónyi felszerelést viszi magával, ez most is így volt. Ebben benne van a sátor, a hálózsák és más nélkülözhetetlen dolgok.

„Magassági teherhordók, serpák nélkül szoktam hegyeket mászni, mindent saját erőből cipelek fel és hozok le. Nem mindenki csinálja így, van egy kollégám, aki most 120 kilónyi felszerelést vitt magával” – jegyezte meg.

Hírdetés

A kínai-pakisztáni határon, a Himalájában található Hidden Peak (helyi nyelven Gasherbrum 1) Varga Csaba negyedik, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül megmászott nyolcezrese, ennél többet magyar részről egyedül a 2013-ban elhunyt Erőss Zsolt teljesített.

"Erőss Zsoltnak tíz 8000 méter feletti sikeres csúcsmászása volt, Klein Dávidnak hozzám hasonlóan négy van, ő most a K2-őn van, ami az ötödik lehet neki. Számomra azonban ez nem a versengésről szól, hanem a hegymászás szeretetéről, bár Erőss Zsoltot követve én is magyarként, oxigén nélkül próbálom ezt tenni. Nem a hegymászásból élek, mindig bizonytalan, hogy egyik évről a másikra lesz-e időm, pénzem, kedvem és motivációm edzeni" – mondta Varga Csaba, aki Nagyváradon él és építészként dolgozik.

Hangsúlyozta, hogy magyar állampolgárként, magyar zászlóval, Nagyvárad-felirattal mássza a hegyeket.

"Expedícióim fontos mondanivalója, hogy a magyarok szülőföldön boldogulását tartom üdvözítőnek, legyen az Székelyföldön, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján nagy bárhol a világban"

– fogalmazott Varga Csaba.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »