Síden beoltják a lakosság egy részét a sárgaságjárvány miatt Kulcsár Péter2025. 09. 23., k – 12:06
A sárgaságjárvány miatt Síden alakult ki a legrosszabb helyzet a Losonci járásban, a fertőzöttek fele ebben a faluban van. A Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) elrendelte azoknak a lakosoknak a beoltását, akik fertőzött személlyel kerültek érintkezésbe.
A múlt héten 16 új fertőzött volt a járásban, ebből 14 Síden, az összesen 106 fertőzöttből 61 ebben a faluban él. „A losonci közegészségügyi hivatal a helyzet romlását tapasztalta a településen, főleg a rossz szociális körülmények között élők között” – mondta a TASR-nek Nadežda Andóová, a hivatal munkatársa.
Ezért elrendelték, hogy minden lakos vegyen részt orvosi kivizsgáláson, legkésőbb 72 órával azután, hogy fertőzött személlyel került kapcsoltba, vagy fennáll a fertőzés gyanúja. „A hepatitis A-fertőzött személlyel érintkező lakosoknak a körzeti orvosuknál kell beoltatniuk magukat” – tette hozzá Andóová.
Kurunci Arnold polgármester elmondta, a sárgaság főleg a roma telepen terjed, az önkormányzat betartja a szükséges óvintézkedéseket, a bérlakások lakói fertőtlenítőszereket kaptak. Az oltás fontosságáról szociális munkások is tájékoztatják a lakosságot. A polgármester szerint a tömeges oltást megtarthatják a kultúrházban.
A nyár elején kezdett terjedni a járásban a sárgaság, először Füleken és környékén, a közegészségügy szerint valószínűleg külföldről hozták be a vírust. A járásban hét aktív járványgóc van, Losoncon, Bénán (Belina), Patakalján (Podrečany), Síden, Sávolyon, Ósvacsákányon (Čakanovce) és Füleken.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


