Sherlock Holmestól Dooku grófig – Christopher Lee öröksége

Sherlock Holmestól Dooku grófig – Christopher Lee öröksége

103 éve, 1922. május 27-én született Londonban Christopher Lee angol színész, Drakula egyik leghíresebb megformálója, de játszott Bond-filmben, a Star Warsban, A Gyűrűk Urában és A hobbitban is. 

Christopher Frank Carandini Lee apja hivatásos katona és korának egyik legjobb amatőr sportolója. Édesanyja olasz grófnő volt, akinek családfája egészen Nagy Károly frank uralkodóig vezethető vissza.

Lee az iskolában elsősorban görög és latin nyelvből jeleskedett, majd egy londoni hajózási vállalatnál helyezkedett el. A második világháború alatt hírszerzőként szolgált a brit királyi légierőnél.

Felvevőgép elé 1947-ben állt először, és már a következő évben olvasható volt neve a Sir Laurence Olivier által rendezett, négy Oscar-díjjal kitüntetett Hamlet szereplői között. Neve világszerte az ötvenes években forgatott horrorfilmek, a Frankenstein átka, a Drakula és A múmia nyomán lett ismert.

Hírdetés

Hat és fél évtizedes pályafutása alatt több mint 250 filmet forgatott, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, és olyan nagynevű rendezőkkel dolgozott, mint John Huston, Orson Welles, Billy Wilder, Steven Spielberg, Peter Jackson, Tim Burton, Andrej Koncsalovszkij, George Lucas.

Komor külsejét kamatoztatva vált a gonosz rezzenéstelen arcú megformálójává, főként Drakula grófként jeleskedett. Leghíresebb filmjei között vannak krimik (A sátán kutyájaSherlock Holmes magánélete), kosztümös kalandfilmek (A három testőr, avagy a királyné gyémántjaiA négy testőr, avagy a Milady bosszúja), katasztrófafilm (Airport ’77) és James Bond-film (Az aranypisztolyos férfi – érdekesség, hogy a 007-es ügynök figuráját megteremtő Ian Flemingnek távoli unokatestvére volt).

A hetvenes évek végén Hollywoodba hívták, de az álomgyárral rövid idő alatt kölcsönösen kiábrándultak egymásból. Csak az új évezredben tért vissza Hollywoodba, s olyan sikeres szuperprodukciókban játszott – nem túl meglepő módon negatív figurákat –, mint A Gyűrűk Ura és A hobbit-trilógia. Utóbbiban ő volt Szarumán, a Csillagok háborújában pedig Dooku gróf.

Idős korában is aktív maradt, az Alice Csodaországban című filmben kedvenc rendezője, Tim Burton instruálta, majd Martin Scorsese öt Oscarral jutalmazott, A leleményes Hugo című családi kalandfilmjében szerepelt. Utoljára A hobbit – Az öt sereg csatája című filmben láthatta a közönség. Tervét, hogy Clint Eastwooddal dolgozzon együtt, már nem tudta megvalósítani. A legbüszkébb az 1998-as, Jinnah című filmjére volt, amelyben Pakisztán alapítóját alakította, s amelyet legfontosabb szerepeként emlegetett.

Közel kétméteres termetével is a színészóriások közé tartozott, hangja pedig jellegzetesen mély volt. Ő az egyetlen, aki Sherlock Holmest és annak testvérét, Mycroft Holmest is eljátszotta a filmvásznon.Lee vívta a kamera előtt a legtöbb csatajelenetet (fiatal korában a legkülönbözőbb sportágban volt a legjobbak között), ezekben ritkán helyettesítette kaszkadőr, így három kaszkadőr szövetség is tiszteletbeli tagjává fogadta.

Nyolc nyelven beszélt folyékonyan – a németet Wagner lemezeit hallgatva tökéletesítette.  

Számos tálentummal bírt, maga írta önéletrajzát is. Narrátorként működött közre Sztravinszkij A katona története és Prokofjev Péter és a farkas című zeneművének lemezfelvételén, de énekelt is. Többek között a Rhapsody of Fire nevű olasz metálegyüttes lemezén, 2006-ban viszont már szólóalbumot adott ki. Négy év múlva, 88 évesen szimfonikus metál lemezzel (Charlemagne: By the Sword and the Cross) jelentkezett – amiért nemcsak a Metal Hammer szaklap kitüntetését kapta meg, de magáénak mondhatta a legidősebb metálénekes megtisztelő címét is.

92. születésnapját egy újabb, Metal Knight című albumával ünnepelte, amelyen a La Mancha lovagja című Don Quijote-musical két dalának heavy metál feldolgozása is szerepelt, miként Frank Sinatra My Way című híres számának sajátos változata is.

További zenei vonatkozású érdekesség, hogy ő is látható Paul McCartney és a Wings Band on the Run című 1973-as lemezének borítóján. 2014-ben ő volt a narrátora a Lego The Hobbit nevű videójátéknak – kora miatt e szerepében is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

A számtalan kitüntetést vitrinjében őrző színész 2001-ben megkapta a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozata kitüntetést. 2009-ben pedig lovaggá ütötték, így neve elé írhatta a Sir szócskát is. 2011-ben a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) életműdíját ítélték oda a színésznek, két évvel később a brit filmintézet tagjai közé fogadta.

Sir Christopher Lee 93 évesen, 2015. június 7-én hunyt el Londonban.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »