Severin: a NATO-csapatok Romániából való kivonására vonatkozó igény nem ellenséges szándékból fakad

Severin: a NATO-csapatok Romániából való kivonására vonatkozó igény nem ellenséges szándékból fakad

“Az orosz külügyminisztérium kérése a NATO-csapatok Romániából való kivonására nem tekinthető Romániával szembeni ellenségeskedésnek” – nyilatkozta a Radio Sputniknak Adrian Severin, Románia börtönviselt exkülügyminisztere, volt EP-képviselő.

A Szociáldemokrata Párt egykori vezető politikusa szerint Oroszországnak az a célja, hogy Európában olyan erőegyensúlyt teremtsen, amely garantálja a kollektív biztonságot, amelyet Oroszország oszthatatlannak tekint. “Régóta hiszek a biztonság oszthatatlanságában. Nem lehetséges, hogy egyesek a saját biztonságukat mások biztonságának rovására garantálják” – fejtegette Severin.

A volt külügyminiszter azt is elmondta, hogy amit Lavrov orosz külügyminiszter kér, az szerinte a tárgyalások megkezdésére vonatkozó javaslat.

Hírdetés

“Megjegyzem, hogy a kérés nem arra irányul, hogy bizonyos államok hagyják el a NATO-t, hanem csak arra, hogy a NATO fegyveres erői vonuljanak ki a területükről. Nekem ez egy javaslatnak tűnik, egy kérésnek a tárgyalások megkezdésére, és az ember mindig többet kér az elején, mint amennyit a végén kap” – magyarázta Severin.

A diplomata kifejtette, hogy 1989 előtt, amikor a két blokk még létezett, egy sor szerződést kötöttek meg annak érdekében, hogy biztosítsák a két blokk közötti erőegyensúlyt, hogy egyikük se legyen abban a helyzetben, hogy a másik meglepetésszerűen megtámadhassa. Az orosz külügyminisztérium kérése tehát a jövőbeni tárgyalások alapjául szolgálhat, állította Severin.

“Nem hiszem, hogy bárki is azt gondolná, hogy Oroszország elég vakmerő lenne ahhoz, hogy megtámadjon egy NATO-országot, nem hiszem azt sem, hogy Oroszország megtámadná Ukrajnát” – tette hozzá a politikus. Aki a NATO-tagországokról, Romániáról, Bulgáriáról, Magyarországról szólva, amelyek az Orosz Föderáció közvetlen közelségében vannak, nem gondolja, hogy felmerülne, hogy az Orosz Föderáció megtámadná őket.

Adrian Severin volt külügyminisztert és PSD-s európai parlamenti képviselőt 2016. november 16-án a Legfelsőbb Bíróság négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, miután bűnösnek találták vesztegetés és befolyással való üzérkedés vádjában. A politikus 2010 decembere és 2011 márciusa között elfogadta a Sunday Times két újságírójának arra vonatkozó ajánlatát, hogy évi 100.000 eurót fizetnek neki, az Európai Parlament szakbizottságaiban benyújtott módosító indítványok fejében. Az újságírók 60 EP-képviselőt kerestek meg ezzel az ajánlattal, melynek segítségével azt tesztelték, hogy mennyire korrumpálhatók. Összesen hárman buktak bele az ügybe. Severint 2018 februárjában feltételesen szabadlábra helyezték, miután egy év és három hónapot letöltött a büntetéséből. (newsmker.ro, hírszerk.)

Fotó: Adrian Severin/Facebook


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »