Sértegette Trump lányát, leszállították a repülőről

Két férfinak el kellett hagynia a JetBlue légitársaság New York-Florida járatát, miután egyikük szóban sértegetni kezdte Ivanka Trumpot, Donald Trump megválasztott amerikai elnök legidősebb lányát.

 

Ivanka férjével és három gyermekével szállt fel a repülőre New Yorkban, ahol aztán még felszállás előtt egy férfi inzultálni kezdte őt édesapja miatt.

 

A tmz.com szerint a férfi, akit később Dan Goldsteinként azonosítottak, azt mondta Trump lányának, hogy

 „A maga apja elpusztítja a hazánkat”

Majd folytatta

„Miért van itt ennek a gépnek a fedélzetén? Magángéppel kellene mennie”

Hírdetés

 

A repülőgép személyzete a verbális támadást megszakítva letessékelte a férfit, és annak utastársát is a gépről. A férfi persze nem hagyta annyiban a dolgot, és kikérte magának, hogy a véleménye miatt eltávolítják őt a repülőről.

 

A légitársaság később közleményben azzal magyarázta a férfi leszállítását, hogy félő volt, a helyzet súlyosbodott volna a repülőút alatt, és akkor már nem tudtak volna mit tenni ellene.

 

Egyébként a tmz.com szerint Trump lánya igyekezett ignorálni a férfit, gyermekeivel próbált foglalkozni közben, hogy elterelje figyelmüket.

 

 

Webnoviny.sk

Nyitókép: webnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »