Sereghajtók vagyunk – a román gazdasági növekedés háromszorosa a magyarnak

Hiába szajkózza azt a kormányzati médiagépezet, hogy szárnyal a magyar gazdaság növekedése, az Eurostat 2016 utolsó negyedévi statisztikái szerint sajnos sereghajtók vagyunk Európában. Többek között Lengyelország és Szlováki is utcahosszal ver minket. Ha minden így megy tovább néhány év múlva Románia és Bulgária is le fogja körözni a magyar gazdaságot. Előbbi gazdasági növekedése háromszorosa a magyarnak.

Orbán Viktor a múlt héten elmondott 19. évrétékelő beszédében a kormány gazdasági téren elért sikereire is kitért. Többek között azt mondta:

Lázadtunk, amikor azt mondták, hogy nem lehet egyszerre rendbe tenni a pénzügyeket és megindítani a gazdasági növekedést. Belevágtunk, és megmutattuk. A magyar gazdaság négy éve töretlenül növekszik.

Hírdetés

Az Index által közölt Eurostat keddi kimutatása szerint a tavalyi év utolsó három hónapjában csupán négy olyan ország volt, melyek még hazánknál is szerényebb gazdasági növekedést produkáltak. Az utolsó negyedév magyar gazdasági növekedése csupán 1,5% volt. Ez jóval az uniós átlag alatt van. Az EU 28 tagállamában ugyanis átlagosan 1,8 százalékkal nőtt a GDP 2016 októbere és decembere között.

Komoly probléma, hogy a térség összes országának gazdaság gyorsabban nőtt, mint a magyar. Európa legdinamikusabban növekvő gazdaság a román volt, de nincs oka a szégyenre Bulgáriának, Lengyelországnak és Szlovákiának sem. Utóbbi gazdasági növekedése is közel kétszerese hazánkénak. Ha a jövőben sem sikerül javítani a mutatókon, akkor néhány év múlva Románia és Bulgária is lehagyhat minket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »