Sepsiszentgyörgyön jó a közbiztonság (Helyi rendőrség)

Sepsiszentgyörgyön jó a közbiztonság (Helyi  rendőrség)

Jelentős, a közbiztonságot veszélyeztető eseményre nem került sor 2023-ban Sepsiszentgyörgyön, kisebb gondok akadtak, de ez más települések esetében is így van, és nagyjából elkerülhetetlenek – véli Hadnagy István. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat alárendeltségében működő helyi rendőrség vezetője szerint a megyeszékhelyen nincsenek komoly problémák, főképp szabálysértésekkel, kihágásokkal szembesültek, melyek nem jelentenek igazi veszélyt a város lakóira nézve.

A hatóság vezetőjének éves számvetése szerint a legtöbb tapasztalt szabálysértés inkább csak kellemetlenséget jelent a város lakóinak, pár visszatérő problémáról van szó, melyek minden évben előfordulnak. Az általa vezetett intézménynek elsősorban az önkormányzat által hozott döntések, szabályok betartását kell ellenőriznie, felvigyáznia, tevékenységük jelentős része is e köré szerveződik, ugyanakkor általános közrendészeti feladatokat is ellátnak.

Hadnagy István több visszatérő lakossági panaszt is felsorolt. Ezek egyike a gazdátlanul kószáló állatok. A helyi rendőrség kiemelt figyelmet fordít a jelenség visszaszorítására, a múlt évben 17 esetben róttak ki bírságot, összesen 3900 lejt. A felügyelet nélkül ügető lovak száma csökkent az elmúlt évekhez képest.

A lovas szekerek városban történő közlekedését illetően a városi képviselő-testület 2014-ben elfogadott 28-as számú határozata egyértelműen szabályozza, hogy csak bizonyos útvonalakon és külön engedéllyel lehet ilyen járművekkel közlekedni. Tavaly 11 személyt büntettek meg az előírás megszegése miatt, összesen 1300 lejre, több esetben a szekeret is lefoglalták.

Hírdetés

Visszatérő panasz továbbá a csendháborítás, az elmúlt évben 24 alkalommal járt el a helyi rendőrség zajongók ellen, a bírságok összege 7100 lejt tesz ki.

Hadnagy István szerint Sepsiszentgyörgyön a nagyvárosokhoz képest kevésbé jellemző a koldulás, illetve az ezzel összefüggésben előforduló illegális árusítás (gomba, csalán, erdei gyümölcsök stb.). Az Előpatak, Hete környékéről érkező árusok a piac környékén bukkannak fel rendszeresen. Korábban volt rá próbálkozás, hogy legálisan árulhassanak piaci asztaloknál, de ez nem vált be. Ha valamilyen módon nincs szabályozva ez a tevékenység, akkor törvényt sért – hívta fel a figyelmet Hadnagy István, hozzátéve: a város lakói számára további kellemetlenséget okoz, hogy az árusokat kísérő, általában kiskorúak viszont koldulnak. Ők megbírságolhatják ezeket az embereket, és meg is teszik az esetek egy részében, de mélyszegénységben élőkről lévén szó, nem tudják és nem is fogják kifizetni. Munkatársaik ezért inkább szóbeli figyelmeztetést alkalmaznak, elküldik őket vagy lefoglalják azt, amit árulnak. Az igazgató úgy látja, ez sajnos inkább szociális kérdés, amelynek van ugyan közbiztonsági vonatkozása is, de összetett és nehéz kezelni. 2023-ban 45 pénzbírságot szabtak ki, 29-et törvénytelen árusításért, illetve 16-ot koldulásért, összesen 4700 lej értékben.

Az igazgató szerint a hatóság a megelőzésre fekteti a hangsúlyt, ezt részben őrjáratozással oldják meg, vagy adott helyszíneken egységeik gyakrabban jelen vannak, illetve igazoltatnak is. Utóbbira 1316 esetben volt példa 2023-ban. A közbiztonsági iroda összesen 260 jegyzőkönyvet állított ki különböző előírások megszegése miatt, ugyanakkor 3 esetben tolvajt értek tetten. Utóbbiakat az állami rendőrségnek adták át.

Hadnagy István megismételte korábbi felhívásukat, mely szerint, ha valaki közbiztonsági problémát észlel a városban, forduljon a rendőrséghez (mind a helyi, mind az állami hatóságokhoz) vagy a 112-es országos segélyhívó számon, vagy a helyi rendőrség zöldszámán (0800 800 767). Ugyanakkor a Whatsapp üzenő szolgáltatáson keresztül is értesíthetik őket a 0739 886 992-es telefon­számon.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »