Senkibalaton és Drágalángos

Senkibalaton és Drágalángos

Senkibalaton és Drágalángos édestestvérek. Minden év júniusában reinkarnálódnak ugyanabba a testbe, hogy szeptemberben együtt legyen végük. Senkibalaton és Drágalángos – bár szüleik másra szánták őket – az újabb kétharmadért dolgoznak.***

„Mindenki külföldön nyaral, a Balaton kong az ürességtől.” – hallom a liberális sajtóorgánumokban, miközben a kormánypárti vagy kormányközeli friss tudósítások arról számolnak be, hogy kilométeres sor áll az M7-es autópályán, mert mindenki jön haza a Soundról.

Persze kormányellenes olvasóim erre azt mondhatják, hogy pontosan a jobboldali sajtó ferdíti az igazságot, s mindebből egy szó sem igaz.

Igen ám, csakhogy az olyan, a Facebook-nál politikailag a szabályozatlanabb portálokon, mint például a TikTok, egyre-másra kerülnek ki azok a kisvideók, amelyekben az emberek a dugóban állva araszolnak, valahol Tác és Velence között. Uram bocsá’ a sofőrt a kocsiban hagyva kiszállnak az utastérből, és a leállósávban gyalogolnak, hogy aztán a dugó elmúltával (valahol a Budaörsi út környékén) visszaszálljanak, és viszonylag normális tempóban folytassák az utat hazáig.

Tegnapelőtt és tegnap természetesen más volt a helyzet. Akkor a fiatalok és kevésbé fiatalok arról posztoltak, hogy egy gombostűt nem lehet leejteni, akkora a tumultus. S bizony, egyeseket még az orkán erejű szél és a hatalmas vihar sem tántorított el attól, hogy a vízparton bandázzanak.

Nos, ebben a látszólagosnak cseppet sem mondható ellentmondásban vergődik az RTL Klub, a 444, a Telex és társaik.

***

Ráadásul meg is indokolják, hogy miért nem kelendő árucikk a Balcsi: természetesen a drága lángos miatt. Ami, ugye, csak és kizárólag Orbán miatt mostanra átlépte az 1500 forintos lélektani határt. Mondják ők.

Csakhogy a már említett, kormányközelinek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Balaton Soundon kétezer felett volt a lángos. És 110 ezerbe került a háromnapos jegy, amihez, ugye, hozzá kell adni a szállásköltséget, az étkezést, és egyéb más (a törvény által vélelmezhetően büntetendő) járulékos költségeket. Hogy ez aztán sok vagy kevés, azt a bulizónak magának kell eldöntenie. Ha egész évben erre spórolt, és jól érezte magát, akkor rendben van a dolog. Ha a szülei pénzét költi, akkor is rendben van, amennyiben a szüleinek ez így megfelel.

Más a helyzet a családok esetében, akik bizony az „apuka, anyuka, egy-két gyerek” relációban iszonyatos pénzeket hagyhatnak ott a strandon.

De vajon miért? Azért, mert minden egyre drágább?

Nem!

Hírdetés

Hanem azért, mert az instabil nemzetközi helyzet miatt kialakult válságban, ahol minden egyre drágább, még mindig a régi beidegződéssel cselekszünk.

Éltesebb korú olvasóim bólogatni fognak, ha azt mondom, hogy a strandok sosem tartoztak az olcsó helyek közé. S az államilag limitált fizetések korában igencsak meg kellett gondolni, hogy mire mennyit költ az ember. Nyilván a gyerek fagyiján nem lehetett spórolni.

Minden máson azonban igen. S ez alól még a hideg sör sem képezett kivételt.

A megoldás, amihez nem kell atomtudósnak lenni: a hűtőtáska.

Ebbe aztán belefért minden, ami ahhoz kell, hogy az ember komfortosan érezze magát a plázson, s mégse kelljen hozzá magas kamatú személyi kölcsönt felvennie.

Csak hát itt jön a régi beidegződés, ugye. Hogy hát olyan ciki, annyira égő. Hogy mindenki eszi a jó meleg, túlárazott hekket, mi meg ott szottyogunk a szalámis zsömivel, jobb esetben a szeletelt kenyerek közé szorongatott, megereszkedett rántott husival.

No, pontosan ez az a bizonyos régi beidegződés.

Mert ha valami változik, nekünk is változnunk, változtatnunk kell. Ez mindig így volt, mindig így is lesz.

Legalábbis addig, amíg ki nem nyitnak a vállaltan kormányellenes sütödék és éttermek, ahol amolyan Orbán-ellenes antihatósági, mesterségesen alacsonyan tartott áron lesz majd kapható az étel-ital.

Akkor aztán én is leszek annyira opportunista, mint azok a liberálisok, akiknek tökéletesen megfelel a 480 forintos üzemanyag, és szépen én is itt kosztolok majd.

***

Aki viszont Senkibalatonnal és Drágalángossal, ezzel a két kis gnómmal akarja mesterségesen generált hazugságban tartani a közvéleményt, az borítékolhatóan bukásra van ítélve.

Csak sajnos, amikor megbukik, ugyanazt hozza majd fel indokként, amit a drága lángos esetében:

„Orbán a hibás.”() VBT ()

Kiemelt kép: Getty Images

The post Senkibalaton és Drágalángos appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »