Senki sem akart segíteni az utcán összeesett férfin, ebben halhatott bele

Több mint fél órán át feküdt a járdán egy idős férfi Miskolcon, mire végre valaki mentőt hívott hozzá. Amikor megérkezett a segítség már halott volt – erről elsőként a minap.hu írt. Egy helyi férfi azt mondta az RTL Híradónak: azt hitték, részeg, azért nem hívtak mentőt.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A férfi egy forgalmas utcán esett össze fényes nappal csütörtökön, az avasi lakótelepen, nem messze egy buszmegállótól. Többen is elmentek mellette, de nem segítettek neki. Végül egy fiatal nő állt meg megnézni, mi történt vele, ő hívott mentőt.

Egy helyi férfi látta, mi történt, ő mondta el, hogy az idős ember már halott volt, mire kiért hozzá a mentő. A környéken sok a hajléktalan, akik gyakran részegen fekszenek az utcán, az ott élők valószínűleg ezért nem törődtek a járdán összeesett emberrel – vélte.

A helyszínre két mentő is érkezett, a környéken élők szerint azért, mert az elsőben nem volt defibrillátor. A mentőktől azt mondták: ez nem igaz.

A mentőktől megszólaló Bartha Tamás az egyik legrégebbi kocsiból mutatta meg az életmentő készüléket, amelyből elmondása szerint mindegyik járművükben van. Abban is volt, amelyet elsőként küldtek az idős férfihez csütörtökön, megmenteni azonban így sem tudták.

A mentőegység vezetője mentőápoló volt, aki hivatalosan nem állapíthatja meg a halál beálltát. Ezért küldtek ki egy másik járművet, orvos-mentőtiszttel, ő állapította meg a beteg halálát.

A boncolás után derül ki, mi okozta az idős férfi halálát, illetve az is, meg tudták volna-e menteni, ha hamarabb hívnak hozzá segítséget – derült ki a tudósításból.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »