Semmit nem látott havi apanázsából Mikola felesége

Semmit nem látott havi apanázsából Mikola felesége

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára 2011 és 2014 közötti párizsi diplomáciai szolgálata alatt nagyköveti fizetése mellett megtartotta magának a külügyminisztérium által a felesége után kiutalt pótlékot is – írta a 24.hu.

A portál szerint Mikola István volt felesége a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak levélben jelezte, hogy egyetlen eurót sem látott az elvileg neki járó 1600 eurós (nagyjából félmillió forintos) havi apanázsból, amit diplomatafeleségként kapott volna.

A tárcának küldött levélben Fülemen Róza azt írta, hogy volt férje OECD-nagyköveti kinevezése miatt kénytelen volt minden pénzkereső tevékenységét feladni, és három évig saját megtakarításaiból fizette a magyarországi járulékokat. A diplomatafeleségként neki járó pótlék Mikola nyugdíjalapját növelte.

A politikus és felesége 2015-ben vált el. Nem ez az első vagyoni ügy, amely a válásuk kapcsán nyilvánosságra került.

Hírdetés

Mikola István vagyonnyilatkozatában nem hagytak nyomot megtakarítás formájában azok az összegek, amelyeket diplomataként keresett. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) párizsi misszióvezetőjeként több mint 5000 eurós havi javadalmazásban részesült a szokásos nagykövetségi ellátás mellett.

Mikola 2014-ben a nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárságot kapta meg a külügyi tárcánál, de első, 2014-es államtitkári vagyonbevallásából kihagyta az év első felében, még nagykövetként szerzett bevételeit.

A vagyonnyilatkozat szerint életbiztosításain kívül mindössze 800 ezer forint megtakarítással rendelkezett hazatérése után. Államtitkárként azóta havonta 1,1 millió forintot keres, mégis stabilan a kormány egyik legszegényebb tagja maradt, és megtakarításai mostanra – a növekvő értékű életbiztosítás mellett – 300 ezer forintra olvadtak.

A 24.hu megkérdezte az államtitkárt a párizsi pénzekről, ám ő azt üzente: a volt feleségével kapcsolatban semmilyen üggyel nem kíván foglalkozni, és semmilyen állításra nem kíván reagálni.

Az Együtt kedden jelezte: mindezt elfogadhatatlannak tartja, és lemondásra szólította fel a politikust.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »