Semmit nem ér a lézer-detektor a hivatali autókon

Semmit nem ér a lézer-detektor a hivatali autókon

Hiába van traffipaxot jelző lézer-detektor a debreceni városháza hivatali autóin, a sofőröket már kétszer is megbüntették gyorshajtásért. Az eszközöket több mint 2 millió forintért még Kósa Lajos polgármestersége idején szerezték be a 7 autóra.

„Részt vettek rendszeresen közúti ellenőrzések során, műszaki vizsgálatok során, hatósági emberekkel, rendőrökkel, és soha nem volt e tekintetben kétség sem, hogy ezek esetleg lézerblokkolóként működhetnek” – nyomatékosított Szekeres Antal jegyző.

A jegyző hozzátette: a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselő megtekinthette volna a lézerdetektorokkal kapcsolatos dokumentumokat, mielőtt a nyilvánossághoz fordult, de nem kereste meg a hivatalt. Szekeres Antal tájékoztatóján ott volt az említett politikus, Varga Zoltán is, aki úgy véli, szinte mindegy, hogy a hivatali autókban traffipax előrejelzők vagy blokkolók vannak-e.

Hírdetés

„Beszerelése és használata morálisan ,etikailag elfogadhatatlan, teljességgel kizárt. Különösen felháborító, hogyha ezeket a berendezéseket állami, önkormányzati gépjárművekbe, amúgy az adófizetők pénzéből építik be” – adott hangot véleményének Varga Zoltán, a DK önkormányzati képviselője.

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője viszont szükségesnek tartja a készülékeket, amelyek szerinte a sofőröket segítik.

„Varga Zoltán, a Gyurcsány-párt debreceni nagyotmondó embere újra és újra megrágalmazza a debreceni városvezetést, folyamatosan alárendeli magát saját pártja akaratának és Debrecent rossz színben próbálja meg feltüntetni. Azok az eszközök, amik beszerelésre kerültek a gépjárművekbe, ezeket a magyar törtvények, a magyar szabályozás engedélyezi” – mondta Balázs Ákos kormánypárti önkormányzati frakcióvezető.

A sofőröket egyébként a traffipaxokat előrejelző készülékek ellenére már kétszer megbüntették gyorshajtásért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »