"Semmilyen törvényes módon nem tudja megakadályozni Németh Szilárd, hogy Szél Bernadett részt vegyen a bizottsági ülésen"

"Semmilyen törvényes módon nem tudja megakadályozni Németh Szilárd, hogy Szél Bernadett részt vegyen a bizottsági ülésen"

Az LMP országgyűlési képviselője lapunk érdeklődésére közölte, a fideszes Németh Szilárdnak semmilyen jogalapja nincsen arra, hogy megakadályozza, hogy Szél Bernadett, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának állandó tagja részt vegyen a testület ülésén.

Demeter Márta szerint a testület fideszes alelnökének mai nyilatkozata annyit bizonyít, hogy a Soros-tervvel kapcsolatban minden amit Szél Bernadett mondott, igaz, és minden, amit Németh Szilárd állított, az hazugság. Tehát valójában nincsen Soros-terv, tette hozzá.

Ugyanakkor az egészet hangulatkeltésnek, figyelemelterelésnek nevezte. Demeter Márta szerint ez is jól példázza a Fidesz vergődését.

„Amíg a lényeges kérdésekre nem válaszolnak, így például az egészségügy, vagy az oktatás kapcsán, vagy épp olyan nemzetbiztonsági kockázatokba sodorják az országot, mint a Naffa-testvérek állampolgársága, közben meg ilyen jogalap nélküli ügyekkel állnak elő”

Hírdetés

– magyarázta az ellenzéki képviselő.

Kíváncsiak voltunk, hogy tart-e az LMP bármilyen provokációról, hogy a Fidesz megakadályozza Szél Bernadettet abban, hogy elmenjen a Soros-tervvel foglalkozó ülésről.

„Nem szeretnék tippelni. Nem tudom, hogy Németh Szilárd mire készül”

– válaszolta.

Ami viszont biztos, semmilyen törvényes módon nem tudja megakadályozni Németh Szilárd, hogy Szél Bernadett részt vegyen a bizottsági ülésen – szögezte le Demeter Márta, LMP- képviselő.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »