Semmi újat nem mondott a tanügyminiszter az iskolák megnyitásáról

Semmi újat nem mondott a tanügyminiszter az iskolák megnyitásáról

Az oktatási minisztérium az egészségügyi tárcával közösen dönti majd el, hogy mikor nyithatnak ki ismét az iskolák Romániában – nyilatkozta hétfőn Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A tárcavezető az Agerpres hírügynökségnek ismét leszögezte, az iskolák újranyitása elsősorban a járványhelyzet alakulásától függ, ugyanakkor azt is figyelembe veszik a döntés meghozatalakor, hogy miként jártak el más országok.

Sorin Cîmpeanu hozzátette, az iskolába való visszatérést illetően prioritást élveznek majd az óvodások és az elemisták.

Hírdetés

Ezen túlmenően a végzős osztályokba járók, azaz a nyolcadikosok és tizenkettedikesek, valamint azon – főleg vidéki – iskolák tanulói, amelyekben nehézségek adódtak az online oktatással.

Korábban Jean Badea államtitkár úgy nyilatkozott, január 11-étől kezdődően ismét megnyitná az iskolákat az oktatási minisztérium. Ő is hozzátette azonban, hogy mindez az országos járványhelyzet alakulásán múlik.

Romániában november 9-én tértek át országos szinten online oktatásra az iskolák, amikor a kormány a járvány terjedésének megfékezése érdekében szigorította a járványügyi szabályokat, többek között éjszakai kijárási tilalmat is elrendelt.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »