„Erdős Renée – a 20. századi magyar női irodalom nagy egyénisége” – hirdeti a Mazsihisz honlapja abból az alkalommal, hogy hatvan éve hunyt el. „Lehet, hogy a XXI. században jön el igazán az ő ideje.” Hát igen, amikor az uralkodó trendi lassan szégyennek tekinti az igazi szerelmet, a valódi életet.
„Sigmund Freud kortársa volt, a modern magyar irodalom, az egyéniség és így a nő vágyai felszabadításának hirdetője, Bródy Sándor, az arszlán végzetes szerelme és ifjúkori önmagával szembefordító, erkölcsöt és lemondást hirdető sikerszerző, aki soha nem volt képes soha egészen elszakadni saját, eredendő tehetségétől. Kivételes és mégis példázatos XX. századi magyar-zsidó női sors. (…) Egy ortodox család legkisebb, hetedik gyermeke volt, a Csallóközben született, de hamar felkerült Budapestre. Eötvös Károly, az eszlári zsidók legendás védője, a kor népszerű, anekdotikus tónusú írója segítette kezdő lépéseit, pályája Kiss József lapjánál, A Hétnél kezdődik.”
Ezt írja a Mazsihisz honlapja. Tehát az a fontos, hogy az erkölcsromboló Bródy Sándor és a történelemhamisító Eötvös Károly vállain vonult be irodalmi életünkbe. És a valóság? Erdős (Ehrenthal) ugyan katolizált, de csak úgy, mint egykor Spanyolországban a „titkos zsidók”, a marannók. Színleg. Regényeiben hiába is keresnénk igaz szerelmet. Hálószobatitkok kiteregetésénél tovább nem jut. Nála csak érosz van, éthosz nincsen. Színleges katolizálása után sem változott meg. Brisits Frigyes irodalomtörténész írta:
„Újabb regényeiben pompázó, forró szimbolikus ékesítései alatt izgató meseszövésének néha buján ingerkedő szálai közt fullad el a lélekelemzés magasabbra vágyó igénye s művészete.”
(Bangha Béla SJ (szerk.): Katolikus Lexikon. II. kötet. Budapest, 1931. Magyar Kultúra, 35. old.)
De a legtalálóbban mégis egy másik kollégája jellemezte:
„Termékenységben rendkívül gazdag, terjedelemben szokatlanul nagyméretű az az irodalmi termés, amelyet Erdős Renée alkotó tevékenysége több mint három évtizedes működése folyamán létrehozott. Ebből a gazdag és terjedelmes szépirodalmi munkásságból első pillanatra azt a következtetést vonhatnánk le, hogy az írónőnek kifogyhatatlan a leleménye, széles a témaköre és kimeríthetetlen a fantáziája. Ha azonban közelebbről vizsgáljuk a dolgot, módosítanunk kell ezt a kedvező véleményünket. Erdős Renée írásainak látszólagos lelemény- és témabősége ugyanis szinte egyetlen hatalmas emócióból, a mindenen eluralkodó szexuális életérzésből szerzi ihletét s ennek következményeként problémavilága csupán a szerelem és házasság kérdéseinek változataira szorítkozik. Az életnek minden egyéb jelensége csak annyiban érdekli az írónőt, amennyiben ezzel az emócióval kapcsolatba hozható. Világnézete egy időben szabadulni igyekezett ettől a művészetére is terhesnek és méltatlannak érzett egyoldalúságtól, a küzdelmeinek nyomán egy megkapó és mélyen emberei elgondolású mű fogant meg lelkében: az Ősök és ivadékok regényciklusa. Ez volt Erdős Renée legnagyobb, bár nem hiánytalanul művészi teljesítménye; széles és nem egyszer mély szemhatárú háttér keretében megrajzolta a saját magasba törő lelkével viaskodó nőt, aki a test gyarlósága le-leránt a sárba, de aki végül mégis fel tud emelkedni lelkének a magasságába. A lelkiség vezérszerepe azonban sajnos csak múló epizódnak bizonyult Erdős Renée művészetében; a test és a lélek küzdelmében idealizmusa lassanként elernyed és akadálytalan uralomra engedi azt a pánszexuális emocionalitástól sugalmazott, sőt determinált életszemléletet, amely szerint a vér és ösztönök vágya ellen hiábavaló minden küzdelem, céltalan minden erőfeszítés.
Sajnáljuk, hogy ez a nagy tehetségű írónő, aki mindig az erkölcsi és művészi szabadságot hangoztatta, jelenleg a tömegösztön és számító üzleti érdek megalázó rabságában értékesíti ragyogó tollát és múlhatatlan érdemű irodalmi babérok helyett megelégszik a legerotikusabb magyar írónő szerepének szomorú dicsőségével.”
(Bánhegyi Jób OSB: Erdős Renée. Pannonhalmi Szemle, 1932. 25-26. old.)
Erdős műveiben nemzeti életünk sorskérdései- és problémái sehol nem jelennek meg. Akkor mitől magyar író? Vagy csak azért az, mert magyarul írt magyar földön?
Erdősnek tehát az égvilágon semmi köze a magyarsághoz, mégis magyarként ünneplik. Holott nem volt az. És nemcsak származása miatt nem. Irodalmi alkotásai alapján sem. Kár erőltetni ennek az ellenkezőjét…
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
