Semjén Zsolt: vállalhatatlan!

Semjén Zsolt: vállalhatatlan!

A KDNP néppárti tagságának megszüntetése nem vetődött még fel, de a jobboldali partnerek felé is nyitnia kell a pártszövetségnek – mondta az InfoRádiónak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.

Ötvenezren szavaztak levélben, és először voksolhattak olyan határon túli magyar állampolgárok, akik nem uniós országban élnek. Így juthatnak most képviselethez a kárpátaljai és a vajdasági magyarok is – emelte ki Semjén Zsolt. Az európai parlamenti választás után kirajzolódó erőviszonyokat úgy látja, hogy a kereszténydemokrata értékeket továbbra is az Európai Néppárt képviseli majd, ezért is tagja hosszú ideje a KDNP.

Hírdetés

„A Néppárt felvett több, inkább liberális beállítottságú pártot, és a kereszténydemokrata identitás elhalványult, pedig a néppárton kívül is vannak keresztény pártok, például Kaczynski pártja Lengyelországban. A PiS sokkal közelebb van az adenaueri eszméhez, mint egyes tagszervezetek a Néppártban” – mondta a KDNP elnöke.

Most, mivel jelentősen meggyengült a néppárti és a szociáldemokrata frakció is, ezért nyitni kell, de Semjén Zsolt szerint az vállalhatatlan, ha csak a liberálisok vagy a zöldek felé. „Ezért azt javasolják, hogy a Néppárt legalább a lehetőséget hagyja nyitva más pártok, például a PiS vagy a Salvini-szövetség felé. Ők sokkal közelebb vannak a néppárt eredeti értékeihez” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Percről percre tudósításunkat az EP-választásról itt olvashatják.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »