A KDNP derekegyházi Családi Napján tartott beszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kormány családpolitikai intézkedései, köztük a 3 százalékos fix kamatozású Otthon Start hitel és a CSOK Plusz olyan lehetőséget biztosítanak a fiataloknak, amely Nyugat-Európában elképzelhetetlen.
Derekegyházon tartották meg a Kereszténydemokrata Néppárt hagyományos Családi Napját, ahol beszédet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Hangsúlyozta: a magyar kormány olyan innovatív családtámogatási programokat vezetett be, amelyek nemzetközi összehasonlításban is egyedülállónak számítanak.
– fogalmazott Semjén.
Példaként említette, hogy a támogatások és a gyermekvállalás ösztönzése révén akár 100 millió forintnál is nagyobb összeg állhat egy fiatal rendelkezésére.
Hozzátette: míg Nyugat-Európában, például Németországban a társadalom többsége egész életét bérlakásban tölti, Magyarországon a kormány intézkedései a saját otthon megszerzését segítik elő.
A politikus kiemelte, hogy a család mindig is a KDNP politikájának középpontjában állt. Emlékeztetett:
„A mostani családi nap a beteljesedése annak a sok évtizedes munkának, amelyet a KDNP a parlamentben végzett. Célunk kezdettől az volt, hogy ne csak az egyént, hanem a családot mint természetes közösséget támogassuk” – fogalmazott a pártelnök.
Semjén szerint a kormány intézkedései nemcsak a jelenlegi generációkat, hanem a jövő magyar családjait is erősítik, és olyan biztonságot teremtenek, amelyre Nyugat-Európában nincs példa.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


