A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az egyetlen olyan párt Magyarországon, amelynek az alapításától megfogalmazott minden programpontja ma is vállalható, és lényegében megvalósult – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke A kereszténydemokrata szellemiség a 20. században címmel rendezett konferencián kedden Budapesten, a jezsuiták Párbeszéd Házában.
Semjén Zsolt a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) rendezvényén kiemelte:
A KDNP elnöke a kereszténydemokrácia dilemmáját vázolva rámutatott: ha minden tekintetben következetesek a történelmi egyházak tanításához, olyan kérdésekben is, mint a magzati élet védelme, könnyen kisebbségbe kerülhetnek a társadalomban és végső soron politikai tényező helyett hitbuzgalmi egyesületté válnak. A másik végletnek nevezte, ha kiszolgálják a közízlést, de így egyre több kérdésben adják fel az egyházak társadalmi tanításának képviseletét. Így viszont a kereszténydemokrácia kiüresedik.
A kérdés, hogyan lehet az igazságot és a többséget összehozni, erre két kísérlet is volt: Barankovics István egykor a kisgazdákkal való szövetséget választotta, ami egészen 1947-48-ig működött, mint egy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt együttműködése.
Felidézte, hogy amikor 1989-ben a KDNP újjáalakult, az volt a kérdés, hogy mi a kereszténydemokrácia: az ahol 1947-ben kényszerű okok miatt megszakadt, vagy ahol 1989-ben az európai kereszténydemokrácia tartott.
A két világ között a kapocs Varga László, Kovács K. Zoltán és Karcsay Sándor. Nekik óriási szerepük volt abban, hogy a KDNP örökségéből ne veszítsenek, de ne legyenek a múltból itt maradt relikvia sem – hangsúlyozta a KDNP elnöke.
Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, hogy a 20. és 21. században is háborúkkal és kihívásokkal kellett és kell szembenézni.
Kiindulópontként a Szentírást és a nemzeti érdek képviseletét jelölte meg, hangsúlyozva: a közös alapértékek tisztelete mentén társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekben nincs önfeladás. Úgy fogalmazott: a kereszténydemokráciának nem trendinek kell lenni, hanem következetesnek.
Kiemelte, hogy nemcsak önmagunkért, hanem embertársainkért, a nemzetünkért és az egész világért felelősek vagyunk.
Magyarország és Európa jövőjének alapításában úgy vehetnek részt, ha megőrzik azt a kritikus magatartást, ami a világra valló nyitottsággal párosul – hangsúlyozta Latorcai Csaba.
A KDNP ügyvezető alelnöke kiállt amellett, hogy a család a férfi és a nő szövetségén alapul, a házastársak egyenjogúak és egyenlő felelősséggel bírnak és az élet az anyaméhben kezdődik.
A közelmúltban elhunyt Ferenc pápa hitvallását idézve rámutatott: békére és a teremtett világ megbecsülésére van szükség.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »



