Semjén nem akart találkozni magyarokkal Svédországban

Semjén nem akart találkozni magyarokkal Svédországban

Egy-egy rénszarvas vagy siketfajd lelövése mellett főleg pénzről és üzletről beszélgetett vadásztársaival Semjén Zsolt kereszténydemokrata politikus titkos svédországi kirándulásain – ezt állította a Hír TV-nek a vadászatok egyik szervezője. – Szükségem van arra az épületre! – Ja, megcsinálom, megkapjátok – elmondása szerint ilyen jellegű párbeszédek zajlottak a miniszterelnök-helyettes és a vadászatát finanszírozó üzletember között. A vállalkozó – akinek felújított noszvaji szállodáját maga Semjén nyitotta meg – egyébként az Orbán-kormány 2010-es megalakulása után több mint félmilliárd forintos uniós támogatáshoz jutott, a vadászat szervezője szerint pedig rendszeresen beszélgettek EU-s támogatásokról.

A Hír TV-nek az arca kitakarásával és hangja eltorzításával nyilatkozó szervező kifejtette azt is, hogy Semjén Zsolt kérésének megfelelően a lehető legnagyobb diszkrécióval kellett intézni a miniszterelnök-helyettes utazását. Ezért fegyvereket nem is vittek ki Svédországba, hogy minél kevesebb adminisztrációval járjon, és lehetőleg nyom nélkül maradjon a politikus skandináv útja. Emiatt kellett Semjénnek egy egész szállodát foglalni, mert semmiképp nem szeretett volna véletlenül honfitársaival összefutni.

A lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint Semjén Zsolt 2012-ben, 2013-ban, valamint 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is járt svéd vadásztúrán, amelyek költsége alkalmanként 4-5 millió forint lehetett. A kirándulásokat – amelyek egyikén egy helikoptert is a KDNP elnökének rendelkezésére bocsátottak – a szállodatulajdonos Farkas József finanszírozta, aki egyébként lapunknak egyszerűen letagadta, hogy bármit is tudna a vadászatokról, miközben több fényképen is szerepel Semjén Zsolt mellett.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

Hírdetés

A kormányzati kommunikáció kezdetben úgy igyekezett bagatellizálni a luxusvadászatokat, hogy azok valójában családlátogatások voltak, hiszen a politikus több rokona is Svédországban él. Ezzel a magyarázattal azért állhattak elő, mert az első reakciók idején lapunk még nem hozta nyilvánosságra, hogy egy vállalkozó fizette az utakat, és azokon egyébként Semjén egyetlen családtagja sem vett részt. Rétvári Bence (KDNP) után Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár még tegnap is csak ezt tudta mondani az üggyel összefüggésben: „Köztudott, hogy Semjén Zsoltnak rokonai élnek Svédországban, ahová rendszeresen jár, a vadászat pedig a hobbija.”

http://mno.hu/

Maga a miniszterelnök-helyettes a Facebookon üzenget a nyilvánosságnak. Ezekből egyelőre az derült ki, hogy az ország első számú vadászának fogalma sem volt arról, milyen állatot lőtt le, ugyanis az általa elejtett vadról azt írta, hogy jávorszarvas, miközben rénszarvasról volt szó (posztját később javította). – Arról, hogy Semjén Zsolt meglátogatta a családját, vagy hogy ott vadászott, arról nála kell érdeklődni – nyilatkozta röviden Kósa Lajos.

A Jobbik mindenesetre vesztegetés gyanújával feljelentést tesz az ügyben – ezt Szilágyi György képviselő jelentette be, hozzátéve, vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményeznek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel szemben. Az ellenzéki képviselő elmondta, Semjén Zsolt svédországi vadászatait Farkas József vállalkozó fizette, akinek fiával közös luxembourgi székhelyű offshore cége, a Lifetree Holding tulajdonos egyebek mellett a Kék Duna Wellness Hotel Ingatlan Kft.-ben, a Száz Magyar Falu Vidékfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft.-ben, továbbá a cégcsoporthoz tartozik két újság és három szálloda, a ráckevei Duna Relax & Event Hotel, a noszvaji Oxigén Hotel, a Tündérkert Hotel és Rendezvényközpont. Hozzátette, a cégek 2012 és 2017 között, a vadászatok éveiben összesen 800 millió forint értékű közbeszerzést nyertek el, és további tíz alkalommal pályáztak vissza nem térítendő uniós forrásra, amelynek során közel 600 millió forintot kaptak.

http://mno.hu/

– Összeadva: a család 1,3 milliárd forintot tudott profitálni, ehhez Semjén Zsolt barátsága nélkül nehezen jutottak volna hozzá – jelentette ki Szilágyi György, aki szerint a miniszterelnök-helyettesnek a mintegy 25 millió forint összértékű vadászatokat fel kellett volna tüntetnie a vagyonnyilatkozatában. Azt kérte a parlament mentelmi bizottságától, hogy mielőbb vizsgálja ki az ügyet. Azt is megfogalmazta, ha a hatóságok nem vizsgálják a vesztegetés gyanúját, akkor a Jobbik kormányt alakítva teszi meg azt.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig bejelentette, hogy pártja az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordul. – Ha egy miniszterelnök-helyettes vadászatát olyan emberek finanszírozzák, akik egyébként jelentős európai uniós támogatásra és bevételre tettek szert, akkor ez felveti a korrupció gyanúját – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »