Selyések iskolai projektje Lengyelországban a Visegrád Fund támogatásával

Selyések iskolai projektje Lengyelországban a Visegrád Fund támogatásával

A közelmúltban egy különleges projekt valósult meg a komáromi Selye János Gimnáziumban. A program a Visegrád Fund támogatásával jött létre. Az alapítvány célja az, hogy a közép-európai fiatalok együttműködjenek, megismerjék egymás múltját, jelenét, a kultúráik közti hasonlóságokat, különbségeket, és ráeszméljenek, mennyire összetartoznak a közép-európai létben.

A projektben részt vettek Vlahy Anita tanárnő és Elek József tanár úr vezetésével Antal Fanni, Presinszky Emma és Angyal Zsófia III. B osztályos tanulók, valamint Bogár Ábel és Suba Rebeka III. D osztályos tanulók.

Egy hónappal ezelőtt mi láttuk vendégül lengyel és magyar társainkat Komáromban, majd a magyarországi iskola fogadott minket Debrecenben.

Ezúttal viszont mi hatan indultunk útnak Budapestről, tele lelkesedéssel és kíváncsisággal.

Október 21-én a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről repültünk Varsóba, ahol izgalommal vártuk, hogy találkozzunk a magyar csapat tagjaival. A reptéren mindenki örömmel osztotta meg gondolatait a közelgő programról.

(Fotó: SJG)

Varsóban a nap további részét városnézéssel töltöttük. A város lenyűgöző épületei és vibráló kulturális élete azonnal magukkal ragadtak minket. A várost felfedezve a kellemes hangulat és a barátságos emberek mindenkit lenyűgöztek. Sétáltunk a gyönyörű utcákon, és megcsodáltuk a híres látnivalót, a varsói királyi palotát, amely impozáns látványával valódi ékessége a városnak.

 A második napunkat utazással kezdtük Gdańskba, ahová vonattal mentünk. A vonatozás során a gyönyörű lengyel táj mellett elhaladva már éreztük, hogy valami különleges vár ránk. Gdańsk bájos óvárosa a színes házakkal és az élénk piacokkal, gazdag történelme lenyűgöző élmény volt.

Itt találkoztunk a lengyel iskola tagjaival, akik szívélyesen fogadtak minket. Közösen meglátogattuk a második világháborúról szóló múzeumot, ahol mélyebb betekintést nyertünk a történelem ezen fontos eseményébe.

Ne feledjük: a II. világháború katonai eseményei pont itt kezdődtek! A múzeum lenyűgöző kiállításai igazi élménnyé tették a tanulást, és mindenki alig várta, hogy megossza a gondolatait a látottakról.

Hírdetés

(Fotó: SJG)

Ezt követően a város szép utcáin sétálva a helyi építészet szépségét csodálhattuk meg. A gyönyörű házak és a színes homlokzatok mellett haladva a felfedezés során a hangulatos kávézók és éttermek kínálatából is ízelítőt kaptunk, és megkóstoltuk a helyi konyha ízeit, amelyek mindannyiunkat elvarázsoltak.

Ezután utaztunk Puckba, amely a Balti-tenger partján található kisváros, igazi gyöngyszem. Szállásunk közvetlen közelében volt a tenger, így lehetőségünk nyílt a gyönyörű táj élvezetére, és a part kellemes levegője még emlékezetesebbé tette a látogatást. A csendes tengerpart és a festői környezet igazi feltöltődést nyújtott számunkra.

Harmadik napunkat a lengyel partneriskolában töltöttük, ahol egy rövid, de érdekes körbevezetés után részt vettünk a diákavatón és egy rendhagyó történelemórán.

Itt Szlovákia, Magyarország és Lengyelország közös történelméről tanultunk, emellett a kommunizmus időszakáról is.

Aznap este csatlakoztunk az ottani gimisek iskolabáljához, ahol fantasztikusan éreztük magunkat, új embereket megismerve, és együtt táncolva a helyi diákokkal. A közös szórakozás még inkább összekovácsolta a csapatokat.

(Fotó: SJG)

A negyedik napon ellátogattunk Helbe, ahol sok érdekes információt szereztünk a hely jelentőségéről, és csodás képeket készítettünk a Balti-tenger varázslatos partján. A hely gyönyörű tájával és nyugodt atmoszférájával mindenki szívét megnyerte. Helegy keskeny félsziget végén található, amely elválasztja a tengert a pucki öböltől. Úgy is szokták mondani, itt kezdődik Lengyelország! Este korán lefeküdtünk, hiszen másnap hajnali négykor már az állomáson kellett lennünk, hogy megkezdjük az utunkat haza.

A projekt során szerzett élmények nemcsak a tudásunkat bővítették, hanem a fiatalok közötti barátságokat is erősítették, hozzájárulva közép-európai identitásunk megerősítéséhez.

Az együtt töltött idő és a közös élmények örök emlékeket hagynak bennünk, és mindenki alig várja, hogy minél hamarabb újra találkozhasson lengyel és debreceni barátaival.

A szerző a Selye János Gimnázium III. D osztályos tanulója.

Suba Rebeka/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »