Tavaly szeptemberben súlyosan bántalmaztak a franciaországi Calais közelében egy magyar kamionost a migránsok. Az esetből országos botrány lett, aztán hirtelen csend lett. Pedig az áldozat, Bárándi Attila csak most szorul igazán segítségre, hiszen olyan traumán esett át, ami súlyos kihatásokkal bír mai életére is. Az Alfahírnek elmesélte a támadás részleteit, és azt is, hogy azóta mi történt vele.
Bárándi Attila 2016. szeptember 22-én Németországból szállított Nagy-Britanniába autóabroncsokat, ezért útja a hírhedt Calais felé vezetett, ahol már évek óta afrikai és közel-keleti migránsok ezrei állnak lesben a kamionokra és vasúti szerelvényeke vadászva, hogy a rakományok közé elbújva átkelhessenek a Csalagúton. A magyar kamionosnak ez rutinfeladat volt, természetesen ismerte a veszélyt, és azt hitte, el is tudja kerülni azt: pihenőjét 70 kilométerrel a „Dzsungelnek” is nevezett tábornak helyet adó Calais előtt tartotta egy kamionos pihenőben, ahol még rendőrök is járőröztek tolvajok és migránsok után kutatva. Azt hitte, biztonságban álomra hajthatja fejét, ahogy korábban mindig.
Hajnali 4 óra körül azonban arra ébredt, hogy mozog a kamion. Először azt hitte, csak a szél fújja a ponyvát, de az ablakon kinézve hamar rájött, hogy valaki van a rakománynál. Kiszállt, hogy elküldje a tolvajnak vélt idegent, de amivel ekkor szembesülnie kellett, arra nem számított: legalább húsz-huszonöt, ránézésre marokkói származású migráns állt a kamion mögött.
„Akkor döbbentem rá, hogy ezek nem árut lopnak, hanem fel akarnak jutni a kocsira”
Attilának már nem volt esélye visszakozni. Körbevették.
Vassal, ököllel verték
A csoport nem volt sem békés, sem ijedt: a magyar kamionost hátulról valamilyen vastárggyal fejen vágták, majd minden irányból ütlegelni kezdték. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy többek között kombinált fogóval is ütötték, mert felismerhető volt testén annak formája. Attila az életéért küzdve visszamászott a vezetőfülkébe, és próbálta magára zárni az ajtót, de egy ideig párharcot vívva, „mint a gyerekek” rángatnia kellett azt, mire magára tudta zárni. Itt azonban nem volt vége a támadásnak.
Az érthetetlenül agresszív támadók mindkét oldalsó ablakot betörték, és próbáltak bemászni hozzá a fülkébe. Ez félig-meddig sikerült is nekik, de a sofőr kézzel-lábbal szorította őket vissza, fegyverként az elemlámpáját használva.
„Ekkor volt az a gondolatom, hogy itt a vég, a fülkéből menekülési útvonal nincs. Itt vége.”
Miután valahogy, ütve-rúgva mégis sikerült visszavernie a bemászókat, a becslése szerint 20-25 év körüliekből álló, 6-7 fős keménymag otthagyta őt, bár ebben Attila ott, és akkor még nem lehetett biztos. Előkereste étkezésre használt kését, és azt szorongatta egészen addig, míg nem kapott segítséget.
„Azt gondoltam, ha újra jönnek, vagy szúrok, vagy magamat szúrom le, mert ezek biztos, hogy megölnek, addig ütnek”
Bárándi Attila súlyos sérüléseket szenvedett a migránstámadásban: több fogát kitörték, szája felszakadt, arccsonttörést szenvedett, homlokán hosszan felszakadt a bőr. Testét ütlegelések nyomai borították, minden végtagján zúzódások keletkeztek, egyik lábán maradandó izomsérülést szenvedett.
Lapunknak elmondta, hogy hiába hívta a francia segélyhívót, ő nem beszélt franciául, a telefon másik végén pedig nem beszéltek angolul. A munkáltatóját is hívta, de onnan azt a választ kapta, hogy Magyarországról nem tudnak segíteni neki, „oldja meg valahogy”.
„A parkolóban lévő többi kamionos vagy bepánikolt a tömegtől, vagy nem is akart segíteni, nem tudom”.
Végül mintegy három órányi rettegés után egy francia autós állt meg mellette, aki észrevette a földön heverő üvegszilánkokat. Őt tudta megkérni, hogy hívja a rendőrséget és a mentőket, aki ezt azonnal meg is tette, hiszen látta, hogy komoly dologról van szó.
„A rendőrök azt mondták, olyat még ők sem láttak, hogy az autót is szétverjék, és a sofőrt is bántalmazzák”
Attilát kórházba szállították, ahol alapszintű kezelést kapott, például összevarrták a homlokát, ellátták vérző sebeit. Másnap a rendőrséggel együtt mehetett vissza az időközben egy telepre szállított kamionjához, hogy személyes holmiját magához vegye. A rendőrök akkor hét migránst szedtek ki a raktérből, de Attila szerint ők inkább egy családnak tűntek, vélhetően nem volt közük az előző éjjeli támadáshoz. Nem is ismerte fel közöttük támadóit.
Mialatt a sofőr a franciaországi magyar konzulátus segítsége mellett egy szállodában várta, hogy mikor tud hazamenni, a munkáltatóját is sikerült „meggyőzni”, hogy ő már nem fogja tudni tovább vinni az árut, küldjenek érte embert. Végül küldtek egy sofőrt, aki tovább vitte a kamiont, egy másik kollégája pedig keddre hazaért vele Debrecenbe a feleségéhez.
Nem tette túl magát a sokkon
A támadásban átélt trauma olyan súlyos volt, hogy hazaérve Attila azzal szembesült, sem aludni, sem enni nem tud. Álmában folyton felriadt, rengeteget fogyott, az emberektől megrémült, félelmében a bejárati ajtóra újabb zárakat szerelt, napjait erős szorongás, feszültség lepte el. Orvoshoz kellett fordulnia.
„A gyomrom görcsbe rándul, a kezem remegni kezd, teljesen leblokkolok. Megállok, mint aki megfagy, mozdulni sem bírok”.
Először nappali, „bejárós” módon járt kezelésekre, de a helyzet nem javult, sőt, romlott. Novemberben döntöttek orvosai amellett, hogy feküdjön be a debreceni klinikára, ahol szakemberek segíthetnek neki feldolgozni a történteket: az ablakon benyúló kezek látványát, az ütlegelést, a vért, a halálfélelmet.
Attila azóta is, hétfőtől péntekig a klinikán van, csak hétvégére mehet haza. Azt mondta, folyamatosak a csoportos és egyéni beszélgetések, melyek során a lelki megrázkódtatáson átesett emberek lényegében kibeszélhetik magukból fájdalmukat, rettegéseiket. Interjúnk készítését ezért ő is -egyben orvosai tanácsát is megfogadva- a gyógyulás felé vezető út egyik eszközeként fogta fel, még ha beszélgetésünk során többször könnyeivel küszködött is.
„Az orvosok szerint hónapokig eltarthat, hogy az emlékek annyira elhalványuljanak, hogy se egy szó, se egy mozdulat ne idézhesse fel előttem a támadás mozdulatait, látványát”
Ami viszont a jelenlegi helyzet súlyát még tovább növeli, az a teljes gyógyulásig tartó munkaképtelenség. A kamionsofőr gyakorlatilag fizetés nélkül maradt, állítása szerint munkáltatója úgy próbálja intézni az ügyet, hogy az a lehető legkisebb felelősségvállalást jelentse számára. Mindez odáig fajult, hogy már táppénzt sem küldenek neki, mert hivatalosan nem ismerik el balesetként az esetet.
Rokkant felesége sem talál egykönnyen munkát, több mint egy tucat műtét után hiába a gazdasági végzettség, a lehetőségek szűkösek. A család jelenleg utolsó utáni tartalékait éli fel, pedig ősszel még téli üdülést terveztek.
„Az utolsó kapaszkodónak érzem ezt, mert már azt sem tudom, márciusban miből fogunk egyáltalán megélni”
Bárándi Attila több évtizednyi kamionozás után, a francia hatóságok által régóta tétlenül bámult, majd az utóbbi egy-két évben csúnyán elfajult bevándorlási krízis áldozata. Kis híján megölték, a támadás pedig olyan traumát váltott ki nála, ami későbbi időszakára is súlyos következményekkel járt. Ágoston Tibor debreceni jobbikos önkormányzati képviselő nemrég személyesen kereste meg Attiláékat, ezután pedig a nyilvánossághoz fordult, hogy aki tud, segítsen nekik átvészelni ezt a nehéz időszakot. Barátok, ismerősök és ismeretlenek segítettek már nekik: volt aki étellel, volt aki kisebb összegekkel.
Az egyik szeretetszolgálat is adott némi támogatást, ahogyan egyszer az egyik fuvarozós szervezet is, de ezek önmagukban nem bizonyultak elengedőnek ahhoz, hogy feloldják a hirtelen jött, elnyúló egzisztenciális válságot, ami a lelki gyógyulást hátráltathatja. Ezt a célt szolgálva most mi is közzétesszük az adatokat, melyek alapján azok, akik tudnak és szeretnének is segíteni a megvert kamionoson és családján, érdemben is léphetnek:
Név és számlaszám:
Bárándi Attila, 11773384-08272405-00000000
Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, a rendőrség mire jutott az ügyben, noha a válasz előre sejthető volt. Bár a francia hatóságok ujjlenyomatokat vettek a helyszínen, egyelőre úgy néz ki, semmilyen eredménnyel nem jártak, legalábbis Attilát a magyar rendőrség ez ügyben nem kereste meg.
A korábban pörgősként, mozgékonyként ismert férfi úgy érzi, állapota szeptember óta javult ugyan, de még messze nem elegendő mértékben ahhoz, hogy visszanyerhesse korábbi, normális életét. Az orvosok jelenlegi becslése szerint Attilát áprilisig, májusig tarthatják bent a klinikán, miközben egyre több időre engedik haza, hogy gyógyulása alatt se szakadjon el a külvilágtól. A kezelőorvosok szerint addig is a legfontosabb, hogy Attila a történtek ellenére minél pozitívabban tudja látni az életet, ehhez viszont bizonyára jól jönne neki némi összefogás, átmeneti segítségnyújtás.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
