Se légierő, se pénz: csúnyán átverték a tótokat a nekik állítólag sohasem diktáló amerikaiak

Szlovákiát komolyan fenyegeti a veszély, hogy légvédelem nélkül marad” – jelentette ki Robert Kaliňák, tót védelmi miniszter a Standardnak adott interjújában.

„Miután a szövetségesek kivonták a Patriots-rendszert Szlovákiából, idén megszűnhet az olasz SAMP/T rakétaelhárító rendszer is. Ha nem sikerül meggyőzni az olaszokat a küldetés meghosszabbításáról, vagy a szövetségesek nem biztosítanak újabb pótlást, Szlovákia légvédelmi rendszerek nélkül marad.

Egyetlen centet sem kaptunk az EU-tól a MiG-ek leszereléséért és Ukrajnának adományozásáért

– hangsúlyozta Robert Kaliňák, aki nem sokkal hivatalba lépése után azonnal találkozott az amerikai nagykövettel. Az egyeztetésen Szlovákia Egyesült Államokkal kötött védelmi megállapodásának a felülvizsgálatát kérte.

„Mindig is komoly partnernek tartottam az Egyesült Államokat, akivel beszélhetek. Nem emlékszem, hogy az Egyesült Államok bármit is diktált volna nekünk, amikor kormányon voltunk” – állította a politikus, majd hozzátette:

Hírdetés

„Az új légvédelmi rendszer egymilliárd körüli összegbe kerül, bár az izraeli céggel egyelőre csak a rendszer egyes részeiről tárgyalnak. Ebben körültekintőnek és felelősségteljesnek kell lennünk, ha van valami, ami sok erőforrást igényel, és állítólag hosszú ideig megbízhatóan szolgál, az egy modern légvédelmi rendszer. Kulcsfontosságú az egyes államok védelmének és szuverenitásának biztosításához” – tette hozzá.

Kaliňák az interjúban elmondta, a szlovák védelmi minisztérium eredetileg jelezte, hogy csak akkor mond le az SZ-300-as rendszerről, ha lesz helyette minőségi csere. Nem sokkal ezt követően az amerikai védelmi miniszter hirtelen megérkezett Szlovákiába, majd megszületett a bejelentés, hogy az SZ-300-as rendszert Ukrajnába szállítják.

„Nincs sem saját légvédelmünk, sem rendszerszinten biztosított szövetségesünk. A NATO a csúcson ígéretet tett a szövetség keleti szárnyának megerősítésére, de Szlovákia konkrét garanciák nélkül maradt.

Hogyan oldjuk meg ezt a jövőben saját rakétaelhárító rendszer nélkül? Követelni fogjuk, hogy Szlovákia légvédelmét a NATO-szövetségesek biztosítsák.

A korábbi kormány okozta, hogy saját rakétavédelem, harci repülők nélkül maradtunk, és még a MiG-ekre ígért 700 milliónk sincs, amit a kormány átadott Ukrajnának” – kesergett a miniszter a Mandiner tolmácsolásában.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »