Ha októberben tartanák a parlamenti választásokat, azt a Progresívne Slovensko (PS) mozgalom nyerné 20,87 százalékos szavazataránnyal. Második helyen a Smer párt végezne, amelyet a szavazók 16,6 százaléka választana. Ez a SCIO ügynökség közvélemény-kutatásából derül ki, amelyet 1000 fős reprezentatív mintán végeztek október 10. és 16. között.
„Az októberi preferenciák megerősítették, hogy Robert Fico mestermunkája, amellyel megosztotta az ellenzéket, és egyúttal megszólította a konzervatív szavazókat a Szlovák Köztársaság Alkotmányának módosításán keresztül, szinte tökéletesen sikerült, és a párt szeptemberi visszaesése teljesen megállt a nyár előtti időszakhoz képest”
– állapította meg a SCIO ügynökség vezető elemzője, Martin Klus. A miniszterelnök pártja ugyanis szeptemberben közel öt százalékot vesztett szavazóiból a június végi eredményekhez képest.
A KDH a bejutási küszöbre került
„Ezzel szemben a kereszténydemokratáknak annyira ártott ez az epizód, hogy egészen a parlamenti bejutási küszöbre kerültek, és még a parlamenten kívüli Demokrati is megelőzte őket preferenciájukban. Nyilvánvalóan a KDH-tól – legalábbis átmenetileg – elfordultak azok a szavazói, akik az alkotmányról szóló szavazást inkább Robert Fico segítésének tekintették, mintsem a két nemről szóló szavazásnak”
– értékelte Klus.
A felmérés szerint a harmadik legerősebb párt a parlamentben a Republika lenne, amelyet a megkérdezettek 11,58 százaléka választana. A negyedik Igor Matovič Slovensko mozgalma (8,78 százalék), amely még a koalíciós Hlas-SD-t is megelőzte (7,51 százalék). A Nemzeti Tanácsba még bejutna az SaS (7,25 százalék), a Demokrati (5,34 százalék), és éppen csak átlépné a parlamenti küszöböt a KDH (5,22 százalék).
Előre megtervezett akció
A jelenleg legerősebb politikai szubjektum, a PS preferenciái stabilak maradtak, az SaS pedig növekedést mutatott, amellyel már utoléri a folyamatosan hanyatló Hlas-SD-t. A felmérés érdekessége Klus szerint az is, hogy a Slovensko ozgalom az alkotmányos szavazás körüli szakadás ellenére is stabil maradt.
„Az a tény, hogy az alkotmányról szóló szavazás szinte semmilyen hatással nem volt a Slovensko mozgalom preferenciáira, arra utal, hogy a szavazói valószínűleg inkább az Igor Matovič által képviselt érveléssel azonosultak, miszerint ez a képviselői klubjuk két tagjának önálló akciója volt, mintsem az ellenzék nagyobb részének értelmezésével, miszerint előre megtervezett akcióról volt szó”
– zárta Klus.
SITA, Körkép.sk
Nyitókép forrása: Martin Baumann/TASR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


