Schöpflin: a Nyugat nem fogadja el azt, hogy a mi történelmünk más

Schöpflin: a Nyugat nem fogadja el azt, hogy a mi történelmünk más

Riportot készített Magyarországon az Euronews aktuálpolitikai magazinja. A műsorban elhangzottakra Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője az említett tévécsatorna egyik kerekasztal-beszélgetésében reagált.

Hazánkban forgatott az Euronews aktuálpolitikai magazinja, az Insiders. A riportban egyebek mellett elhangzott: Magyarország egyre inkább szembemegy nem csak a brüsszeli intézményekkel, de több európai állammal is, a készítők pedig hangsúlyozták, hogy Magyarország nem hajlandó menekülteket befogadni annak érdekében sem, hogy részt vegyen a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás csökkentésében. A riportban olyanokat szólaltattak meg, akik arról beszéltek: a magyar kormány apránként lebontja a demokrácia alapjait.

Az Euronews magazinjában – kissé egyoldalúan – bemutatottakra és arra az EP-vizsgálatra, amely azt szemlézi, hogy hazánk uniós alapelveket sértett-e, Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a csatorna egyik kerekasztal-beszélgetésében. A diskurzusban részt vett a holland Judith Sargentini is, az EP vizsgálóbizottságának tagja.

Schöpflin György a moderátor, Sophie Claudet kérdésére elmondta: kifejezetten örül az EP-vizsgálatnak és véleménye szerint a jelentés a magyar kormányt fogja igazolni. A képviselő úgy fogalmazott: „Nem aggódom különösebben, a Fidesz tagjaként inkább elégedett vagyok”.

Hírdetés

Sophie Claudet felvetésére, mely szerint „ha bárki hallotta már Orbánt a témában nyilatkozni, az tudja, hogy szerinte a menekültek olyanok, mint a méreg, muszlim invázióról beszél. A szótárában a bevándorlás egyet jelent a terrorizmussal”, a magyar képviselő úgy reagált: Claudet nem volt  Magyarországon, amikor 2015 közepén elérte a migránsáradat. „Azt ön is inváziónak érezte volna” – mondta, hozzátéve: a migránshullám csakis azért állt meg, mert Magyarország felépítette a határkerítést. A Fidesz nem támogatja, ahogy a magyarok jelentős többsége sem, hogy a bevándorlás eredményeként nagyobb muszlim közösségek telepedjenek le Magyarországon – mondta. „Erről döntöttek egy demokratikus szavazáson, amelyen választhattak, hogy egy multikulturális társadalomban akarnak élni vagy sem”.

A moderátor újabb felvetésére – a magyar kormány miért nem áll ki Európa és az európai intézmények mellett? – Schöpflin György kijelentette, hogy a kérdést alaposan meg kell vizsgálni a biztonsági szempontból is, onnan nézve pedig Magyarországot dicséret illeti, habár Nyugat-Európa ezt nem ismeri fel.

Úgy fogalmazott: Közép-Európa soha nem válik Nyugat-Európává. „A nyugat nem fogadja el azt, hogy más a mi történelmünk. A nyugat-európai országok Svájc kivételével gyarmattartók voltak. (…) Nekünk nincs gyarmati bűntudatunk, nem mi uralkodtunk India felett” – mondta, hozzátéve: Magyarország  a történelme során három birodalomhoz is tartozott, de ezt az állapotát nem fogadta el.

forrás: hirado.hu

The post Schöpflin: a Nyugat nem fogadja el azt, hogy a mi történelmünk más appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »