A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye főpásztora, Schönberger Jenő megyéspüspök húsvéti üzenetét olvashatják.
Kedves Testvérek!
A szatmári egyházmegye ígéret évének első húsvétján örömteli hittel és szeretettel köszöntök mindenkit: Krisztus feltámadt! Ez az örömhír keresztény hitünk szíve, életünk alapja és reménységünk forrása. Jézus dicsőséges feltámadása megnyitotta a kapcsolat lehetőségét mindenki előtt Vele, és általa az Atyával a Szentlélekben.
Testvérek! Sokan talán azt gondolják, milyen kiváltságosok voltak az apostolok! Ők látták Jézust, vele jártak, vele ettek. De az Egyház tanítása szerint a tanúságtételhez nem szükséges, hogy fizikailag együtt járjunk a názáreti Jézussal. Gondoljunk Szent Pálra. Ő nem ismerte Jézust földi életében, mégis tanúvá lett. Miért? Mert találkozott a feltámadt Krisztussal.
És itt érkezünk el a húsvét lényegéhez, a tanúságtételhez.
Fontos különbséget tennünk a tanúság és a jó példa között. A tanúságtétel nem azonos a jó példával. Jó embernek lenni szép és szükséges, de a keresztény tanúságtétel ennél több. Csak az tanúskodik igazán Krisztusról, aki „átment a halálból az életbe” – ahogyan Szent Pál fogalmaz. Vagyis aki el tudja mondani, hogy amióta Krisztus világossága megérintette, az élete megváltozott. Másként látja az örömöt és szenvedést, a sikert és kudarcot.
Ezért ma mindannyiunkhoz szól a kérdés: Valóban hatással van-e a feltámadás az életünkre? Amikor döntéseket hozunk a családban, a munkában, anyagi kérdésekben, vagy még konkrétabban, vásárláskor, eladáskor, örökség megosztásakor, beszélgetéseinkben, amikor egy újabb gyermek vállalásáról döntünk, ott van-e bennünk a húsvét fénye? Vagy úgy élünk, mintha a hitünknek semmi köze nem lenne a mindennapi élethez? Aki valóban „látta az Urat”, az nem tud többé nélküle élni.
A keresztény hit lényegét Péter apostol milyen szépen foglalja össze! Nem bonyolult elméleteket mond, hanem egyszerű tényeket. Jézus közöttünk járt-kelt, jót tett, gyógyított, tanított. Az emberek azonban elutasították és keresztre feszítették. És mit tett Isten? Feltámasztotta őt.
De hadd szóljak az evangéliumról is, erről a húsvéti reggelről.
Mária Magdolna még sötétben megy a sírhoz. Ez a sötétség nemcsak a hajnal hiánya, hanem a reménytelenség jele is. A halál látszólag győzött. Minden csendes, mozdulatlan. De, amikor meglátja az üres sírt, minden megváltozik. Rohanás kezdődik. Mozgás, élet, keresés.
Két tanítvány indul útnak: Péter és a „szeretett tanítvány”. Ez az utóbbi névtelen marad – mert mindannyiunkat jelképez. Mindannyian meghívást kaptunk, hogy mi legyünk ez a tanítvány.
Érdekes a különbség közöttük. Péter lát – de nem ért. A másik tanítvány lát – és hinni kezd. Mi a különbség közöttük? Ugyanazt a sírt, ugyanazokat a lepleket látják. De a másik tanítvány szíve nyitottabb volt. Kész volt túllépni a puszta tényeken, és kész volt megengedni Istennek, hogy belülről megvilágosítsa.
Testvérek, ez a mi utunk is. A hit nem pusztán bizonyítékok kérdése. Jelekből indulunk ki: a Szentírásból, az Egyház tanúságából, saját életünk eseményeiből, de ezek csak akkor vezetnek hitre, ha megnyitjuk szívünket Isten igéje előtt. Ha szívünk megnyílik az Írások megértésére, meglátjuk az Urat. De ha nem olvassuk a Bibliát, mondhatjuk-e még, hogy élő bennünk a húsvét hite?
Hogy Krisztus velünk van, és benne az élet erősebb, mint a halál.
Örömteli és áldott húsvétot kívánok mindenkinek:
Schönberger Jenő püspök
Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


