Scholz: Ukrajna számíthat ránk. Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút

Scholz: Ukrajna számíthat ránk. Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút

Olaf Scholz német kancellár biztosította Ukrajnát, hogy Németország támogatni fogja, ameddig szükséges. Ezt a német Focus magazinnak adott interjújában mondta, amely pénteken jelent meg, kilenc hónappal az ukrajnai orosz invázió kezdete után.

„Ukrajna számíthat rá, hogy továbbra is kiterjedt pénzügyi és humanitárius segélyekkel, valamint fegyverekkel látjuk el – ameddig csak kell“ – mondta Scholz.

Németország azon országok közé tartozik, amelyek a legnagyobb segítséget nyújtják Ukrajnának, beleértve a fegyverszállítást is. Különösen hatékonyak az önjáró tarackok, a Gepard légvédelmi harckocsik, a rakétavetők és az IRIS-T légvédelmi rendszer.

Scholz nem akart találgatni, hogy meddig fog tartani a háború, de hangsúlyozta: „Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút“. Nukleáris fegyvereket pedig nem szabad használni, hiszen ezt a nemzetközi közösség nagyon világosan megfogalmazta.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy az orosz elnök háborús bűnös-e, Scholz azt válaszolta: „Az ukrajnai háború sérti a nemzetközi jog minden normáját, és ezért a háborúért Vlagyimir Putyin a felelős. Hihetetlenül kegyetlen háborús bűnöket követtek el ott, amelyeket segítünk megoldani, a felelősöket pedig bíróság elé állítani“.

Scholz szerint Oroszország jelenlegi stratégiája ebben a háborúban nem működik. Az ukrán ellenállás szellemének hatalmas rakétatámadásokkal történő megtörésére tett kísérletek nyilvánvalóan nem járnak sikerrel, Ukrajna elképesztő pusztulása ellenére sem.

Oroszország reménye, hogy az Ukrajnából menekülők tömeges megmozdulása veszélyeztetheti az európai országok támogatását „tévedésnek bizonyul“ – tette hozzá a kancellár. Nem világos azonban, hogy Oroszország milyen következtetéseket von le kudarcából. „Jelenleg nem lehet megbízható jóslatokat tenni“ – ismerte el Scholz.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »