Scholz: Putyin Oroszország jövőjét is elpusztítja

Scholz: Putyin Oroszország jövőjét is elpusztítja

Nemcsak emberéleteket, házakat, utakat és kórházakat pusztít el Vlagyimir Putyin (orosz elnök) az Ukrajna ellen indított háborújában, hanem Oroszország jövőjét is tönkreteszi – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szombaton Essenben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kampánynyitó rendezvényén.

„Ez Putyin nagy hibája” – fogalmazott a kancellár, aki szerint az orosz elnök olyan „területi követeléseket hajszol, amelyek korábbi évszázadok gyarmati vízióiban gyökereznek”.

Hírdetés

Scholz arról is beszélt, hogy Putyin eredeti terveiből nem lett semmi, mert az ukránok nem zászlókat lengetve és tapsolva fogadták az orosz katonákat, hanem védik magukat. Öt hét után láthatók a következmények, amelyeket a háború okozott nemcsak Ukrajnában és Oroszországban, hanem az egész világban. A koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi problémákat csak még inkább súlyosbítja ez a háború, amely a jövőt pusztítja el, túlnyúlva Ukrajnán és Oroszországon – mondta a német kancellár.  

Scholz ugyanakkor méltatta a nyugati összefogást, „a világ demokratikus államainak nagyszerű egységét”, az Oroszországgal szemben gyorsan bevezetett szankciókat.

„El kell érnünk, hogy ez a háború mielőbb véget érjen. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Európában a békét újra azok az alapelvek biztosítsák, amelyekért Willy Brandt, Helmut Schmidt, Egon Bahr és Johannes Rau (az SPD korábbi vezető politikusai) olyan keményen küzdöttek, vagyis hogy az országok határai sérthetetlenek, és az államok nem kezdenek területszerző háborúkba” – mondta Olaf Scholz az esseni rendezvényen, amelyen a május 15-i észak-rajna-vesztfáliai tartományi választás előtti kampányát nyitotta meg az SPD.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »