Schmidt Máriát kibillenthetik a Sorsok Háza-projektből

Sajtóinformációk szerint kormánybiztosi feladattal vigasztalják meg a Terror Háza főigazgatóját.

A Népszabadság szerdán arról írt, hogy Schmidt Mária távozhat a Sorsok Háza éléről és kormánybiztos lehet. A lap úgy tudja, kormánykörökben megfogalmazódott az elképzelés, hogy az 1956-os forradalom 60. évfordulója, 2016 legyen ’56-os emlékév, és annak koordinátora lehetne kormánybiztosi rangban Schmidt Mária. Az esetleges váltás mögött az állhat, hogy a Miniszterelnökség szerint az intézmény jövő áprilisban, két évvel az eredeti határidő után sem nyílik meg.

Schmidt Mária és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), illetve a főigazgató és a zsidó közösségi kerekasztalon a kormányt képviselő Lázár János miniszter között komoly konfliktus húzódik egy ideje. Heisler András, a Mazsihisz elnöke augusztusban a zsidó közösségi kerekasztal után nyilatkozott úgy, hogy a Sorsok Házát Schmidt Mária vezetésével nagyon nehéz lenne létrehozni, váltásra van szükség. Lázár János Miniszterelnökségért felelős miniszter pedig sokadszorra tett hitet amellett, hogy az emlékközpont akkor fog megvalósulni, ha a zsidó közösségek támogatni tudják. Heisler a Népszabadság kérdésére elárulta, hónapok óta nem egyeztettek Schmidttel a Sorsok Háza-projekt ügyében.

Hírdetés

A főigazgatót egyébként a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány delegálta a Sorsok Háza élére.

Schmidt nem tud új feladatról

A Népszabadság elérte Schmidt Máriát, aki elmondta, egyelőre nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy felkérték volna az ’56-os emlékév koordinálására. „Mindamellett nem gondolom, hogy a Sorsok Házával vagy bármi mással kapcsolatos kormánypolitikát a Mazsihisz vagy Heisler András igényei szerint kellene alakítani” – tette hozzá.

A kormány 2013 őszén döntött arról, hogy a Józsefvárosi pályaudvar helyén új holokauszt-emlékközpontot hoz létre. A Sorsok Háza vezetésére Schmidt Mária kapott megbízást. Az intézményt eredetileg 2014. április 16-án, a vészkorszak magyarországi emléknapján akarták átadni. Ám az építkezés csak idén tavasszal fejeződött be. A kormány akkoriban úgy kalkulált, hogy a Sorsok Házát még 2015-ben sikerül megnyitni. Schmidt Mária 2016 áprilisát jelölte meg lehetséges időpontként.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »