Schmidt Mária fiacskája ősatyái visszarabolt földjére látogat el idén nyáron is – és a többiek?

Múlt hét péntekkel véget ért a parlament – na, nem örökre zárt be, csupán a nyár hátralevő részére. Az atv.hu ennek apropóján arról kérdezte a politikusokat, hogy merre fogják tölteni szabadidejüket, és hol fognak feltöltődni az ősszel újrainduló plenáris ülésekre. Meglepő vagy sem, a képviselőknél a Balaton a slágertéma.

Javában tombol a nyár. Noha eddig csak a naptár szerint lehettünk ebben biztosak, az utóbbi napokban már a hőmérséklet és az időjárás által is bizonyosságot nyert. A parlament tavaszi ülésszakának vége pedig a képviselők számára is elhozta a nyári szünetet, amelyet a legtöbben próbálnak kihasználni, még akkor is, ha a szünidő sem telik el munka nélkül.

Gyurcsány Horvátországban van

Gyurcsány Ferenc jelenleg is Horvátországban van, ahová pár napra ruccant ki két idősebb gyermekével, a nyár további részét pedig – egészen a szabadság végéig – Kötcsén tölti, nem olyan messze a Balatontól.

Hozzá hasonlóan a párt frakciószóvivője, Gréczy Zsolt is a magyar tengert részesíti előnyben, ahogyan fogalmazott, ő a „Balaton nagy szerelmese”. Nem véletlen tehát, hogy gyakorlatilag minden évet ott tölt, és idén sem lesz ez másként, tervei szerint kettő hetet fordítana a pihenésre. Majd hozzátette: külföldre a legjobb esetben is csak várost nézni megy.

Vadai lopni próbál

Vadai Ágnesek a nyári szünidő is munkásan telik, számolt be róla, majd hozzátette azt is, nem hisz a hosszú pihenőkben. Sokkal inkább „egy-egy napokat próbál lopni”, amikor a családjával lehet. A telefont ugyanakkor nem tudja eldobni belföldön, magyarázta. A DK alelnöke is a belföldet preferálja, még annak ellenére is, hogy az árak miatt a külföld akár olcsóbb is lehet. Ő maga is tervez egy egyhetes pihenőt, miközben a nyári időszak arra is jó szerinte, hogy kisebb dolgokat végezzen, amire az év más időszakaiban nincsen sok ideje.

Mirkóczki az ismeretlenbe, Gyöngyösi Grúziába, Sneider német nyelvterületre tart

A Jobbik szóvivője szűk egy hetet tölt majd el a családjával – árulta el Mirkóczki Ádám az atv.hu-nak. A kiszemelt célpont Bükfürdő. Mindenféleképpen nyáron ejtik meg az utazást, tekintve, hogy ősszel már az óvoda és az iskola is elkezdődik. A politikus elmondta: nem voltak még a jelenleg kiszemelt helyen, vagyis ezen a nyáron az ismeretlenbe vágtak bele. A korábbi években ők is Balaton-pártiak voltak, a legfontosabb szempont pedig az, hogy a gyerekeknek is jó legyen.

Hírdetés

Mindeközben a párt elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton jelenleg is szabadságát tölti, Grúziában nyaral a családjával, tudta meg az ATV.

A Jobbik elnöke, Sneider Tamás is a családjával készül túrázni, a kiszemelt célpontok a következők: Ausztria és Németország.

"Mivel az itthoni keresetekből soha nem tudnának családot alapítani, ezért három felnőtt gyermekem német nyelvterületen kényszerült munkát vállalni. Ennek okán legkisebb gyermekemmel és feleségemmel augusztus hónapban hozzájuk közel eső területre megyünk, mert így legalább együtt lehet a család. Ezenkívül a nyelvgyakorlás és kedvenc sportom, a hegymászás miatt is ezt a területet választottuk" – írta a lap megkeresésére a Jobbik elnöke.

Dúró Dóra igyekszik a családra fókuszálni

Sokáig a Jobbik egyik arca volt, nemrég mégis kilépett, és a Toroczkai László alapította Mi Hazánk Mozgalomhoz csatlakozott Dúró Dóra. Az atv.hu érdeklődésére most elmondta: szinte minden évben Balatonkenesén töltik a legtöbb időt a gyerekeikkel, és mint mondta, minden évben ők vannak a nyaralások középpontjában. Nem véletlen Balatonkenese, hiszen férje családjának kötődése van a településhez. A független képviselő famíliája már egy hetet töltött ott, de még lesznek olyan hétvégék, amikor úgy alakul, hogy ismét odalátogatnak, magyarázta. Ilyenkor ő is igyekszik kikapcsolni, és a gyerekekre koncentrálni.

A Lendvai-klón nyáron nem szomika

Az MSZP választmányi elnökét is kérdezték, aki korábban nemcsak a Balatonnál járt, de Olaszországban is eltöltött 3 napot a Garda-tónál. Kunhalmi Ágnes azt is elmondta: a nyár hátralevő részében 2-3 napot még szeretne pihenni a Balatonnál, Siófokon. Hogy összejön-e, az még bizonytalan, mindenesetre tervben van. A szocialista politikust Kiskunmajsán érték utol, ahol a szüleinek segít: ha kell, lekvárt főz, de a kerti munkától sem riad vissza, legutóbb például a kerítést festette le, bár ahogyan fogalmazott: tetőtől talpig festékes lett a végére. Nagy pihenőket beiktatni nem lehetséges szerinte, hiszen a munka nyáron sem szalad el.

Az MSZP sajtóosztályától azt is megtudták, hogy a párt elnök-frakcióvezetője, Tóth Bertalan családi körben tölti a nyári szabadságot, csakúgy, mint Mesterházy Attila. A párt volt elnöke otthon pihen a Balatonnál, de mint minden évben, most is elutaznak külföldre. Idén az óceán túlsó partját, az USA-t veszik célkeresztbe, várhatóan július végén, vagy augusztus elején.

Izrael és Horvátország – nyaral az LMP is

Pár nap múlva Izraelbe indul, ahol másfél hetet tölt el – ezt már Ungár Péter nyilatkozta az atv.hu megkeresésére. A parlament egyik újdonsült képviselője barátaival utazik, és már nem először veszik célba a Földközi-tenger partján fekvő országot. A kérdésre, hogy mi vonzza őt vissza, azt felelte: a tel-aviv-i tengerpart.

Mindeközben Szél Bernadett – aki egy meglehetősen intenzív kampányidőszakot tudhat a háta mögött – két hétre Horvátországba megy kempingezni a férjével és gyermekeivel, szüleivel pedig a balatoni nyaralójukban lesz együtt a család – írja a lap.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »