A seregély közönséges fészkelő Magyarországon, ősszel pedig hatalmas csapatokban látni. Tavasszal korán, már február második felében megérkezik, kisebb csapatait ilyenkor gyakran a legelőkön, a szintén korán érkező bíbicek társaságában lehet megfigyelni.
A seregélyek fürgén szaladgálnak a fűben, keresik a már előbújt pókokat és rovarokat. A bíbicekkel keveredve mozognak, de ha valamitől felriadnak, nyomban különválnak, és úgy repülnek tovább. Sokszor láttam, amint napsütötte február végi délelőttökön akár százan is felültek a legelőn álló, még kopasz fára, és kórusban énekeltek.
A seregély éneke nem nevezhető művészinek; pattogó, csacsogó hangokból áll, s más madaraktól átvett énekek vagy egyéb hangrészletek is belekeverednek. A seregély előszeretettel utánozza például a sárgarigó „huncut a bíró”-ját. Amikor a Madártani Intézetben dolgoztam, minden évben, főleg márciusban, kaptunk emiatt telefonhívásokat: az emberek azt kérdezték, hogyan lehet, hogy már megérkezett a sárgarigó, pedig csak az utolsók egyikeként, április végén vagy május elején szokott hazajönni.
A seregély odúlakó madár, harkályok véste üregben, de mesterséges fészekodúban vagy akár a gólyafészek oldalában is megtelepszik. Amíg a tojó kotlik, párja a közelben ül és énekel. Ilyenkor is gyakran hallani a sárgarigó ismert flótáját. Néha annyira belelovallja magát a dalolásba, hogy a szárnyaival csapkod hozzá, mint valami kis tollas karmester.
Az öreg madarak főleg sáskákat és tücsköket hordanak a fiókáknak, s amikor azok kirepülnek, együtt keresgélnek a legelőkön. Gyakran látni őket a gulya közelében, olykor a hatalmas állatok hátára ülnek pihenni.
Nyár végén és ősszel nagy csapatokba verődnek. A legelőkön továbbra is sáskára és tücsökre vadásznak, de nagyon szeretik a fekete bodza bogyóit is. Nagy rajokban lepik meg a bokrokat, és csőrükkel gyorsan vagdosva csipegetik fel az édeskés terméseket.
A mi seregélyeink a gyűrűzések tanúsága szerint a szőlőérés idejére zömmel elvonulnak, ám az észak felől érkező átvonulók felhőnyi csapatokban láthatók a szőlőhegyek környékén. De járják a legelőket is, éjszakára pedig a nádasokba húzódnak. Apajpusztán és másutt is gyakran megcsodáltam, amint a zárt tömegben repülő sok ezer madár alacsonyan elhúz a nádas felett. Keresik az alkalmas helyet, ahová aztán szinte behullanak. Már napvilágnál behúznak az éjszakázóhelyre, és a nádszálakon kapaszkodva kórusban énekelnek. Ha barna rétihéja repül a nádas felett, elhallgatnak, de nyomban utána újrakezdik ezerszeres koncertjüket. A múlt század hatvanas éveiben egy alkalommal a Kis-Balatonon, a Zala gátján állva figyeltük a behúzást Dr. Keve Andrással és német ornitológusokkal. Egymás után érkeztek az óriási csapatok, és a nád közé ereszkedtek. Jöttek még szürkület után is, és ekkor sajnos többen nekirepültek a gát felett húzódó drótvezetéknek. Az elpusztult vagy szárnyaszegett madarak gazdag lakomát jelentettek az éjszaka portyázó rókáknak. A behúzás végén egymástól függetlenül valamennyien legalább egymillióra becsültük az odaérkező seregélyek számát.
Fotó: Andreas Trepte / avi-fauna.info (Wikipédia)
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 30-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
