SCHILLING A SZARTENGERBEN

SCHILLING A SZARTENGERBEN

A fékezhetetlen tehetségű Árpád közzétette véleményét: 

„Az ellenzék egy szartenger”

SCHILLING ÁRPÁD

Facebook

Hírdetés

A szégyen már nem jó kifejezés a ti semmittevésetekre. Már most ráégtetek a Fideszre. 

„Az ellenzék egy szartenger. Fasiszta kormányunk elzárással bünteti az utcára kerülőket, büntetőadóval sújtja az emberi jogokért kiálló civileket, elveszi a tudományos élet függetlenségét, korlátozza a gyülekezés és ezzel a véleménynyilvánítás szabadságát, pusztítja a demokráciát, sáros vadászbakancsát beletörli a kereszténységbe is, hazudik, lop, garázdálkodik, miközben az ellenzék tagjai mosolyogva ücsörögnek, viccelődve nyilatkoznak, készülnek a nyaralásra. Az Alaptörvény 7. módosításának szavazását képesek voltatok bojkottálni? A fasiszta retorikától elélvező ellenzék megszavazta, de a többiek hogy voltak képtelenek nyomni egy NEM-et?! Ez nektek a bojkott? A költségvetés vitája alatt meg sem jelentek az ülésteremben, azt is bojkottáljátok? Sem a parlamentbe való belépést, sem az EU-s választásokat nem meritek visszautasítani, de amikor beültök végre a kényelmes, felújított székekbe, akkor indul az »én meg nem nyomom ezt a gombot«? Becsekkoltatok (by Kunhalmi), a pénzt fölmarkoltátok, és továbbra is a civilek, a polgárok lelkiismeretéből éltek. Továbbra is mi tematizáljuk a problémákat, mi szervezzük a tüntetéseket, mi kommunikálunk, mi segítünk, mi töltjük önkéntes óráinkat azzal, hogy ne tegyenek embereket az utcára, s ha mégis, ne haljanak éhen. A szégyen már nem jó kifejezés a ti semmittevésetekre. Már most ráégtetek a Fideszre. Már most látszik, hogy ami belőletek jön, az csak a meleg levegő. Egy ötletetek, egy végig vitt ügyetek nincs. Nem adtok semmit, csak elvesztek, felelősséget nem vállaltok, de mindig megtaláljátok a módját, hogy a kamera elé törleszkedjetek. Kamupártok vagytok, kamuüzenetekkel, kamuképviselőkkel. Sem az önkormányzati, sem az EU-s választásokon nem szavazok olyan képviselőre, aki a parlamenti pártok bármelyikéhez tartozik. Szóba állni ezekkel olyan, mint megmártózni a szartengerben.” (Mandiner)

Rendben, nincs ezzel semmi probléma, ezt a „szartenger” minősítést hosszú évek óta hangoztatjuk – más okokból persze.

Kérdésünk csak egy van: Fékezhetetlen tehetségű Árpád honnan szaglintja a szartengert? Párizsból-e, avagy itthonról? Csak azért, mert úgy két hónapja az volt a nagy hír, hogy fékezhetetlen tehetségű Árpád fékezhetetlen tehetségű nejével együtt Franciaországba emigrál.

Tessék mondani, tetszettek már emigrálni, vagy az is csak egy médiaesemény volt? Egy kis hamiskás műdráma? Tizenöt perc hírnév? Másképpen mondva: egy szartenger…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »