Az a legkevesebb, hogy az állam legalább azoknak adja vissza elvett jövedelmüket, munkahelyüket, akik lejárati dátummal ugyan, de január elején érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkeztek. Továbbá azoknak is, akik orvosi papírokkal, szabályszerűen, mégis hiábavalóan kérvényezték a mentesítésüket, és végül azért szenvedtek joghátrányt, mert nem mertek kockáztatni akkor, amikor a Big Pharma sem kockáztatott. A két csoport között annyi a különbség, hogy előbbi az életét, utóbbi az extraprofitját féltette.
Egy évvel ezelőtt, az éppen aktuális Covid-hullám tetőzésére várva rendelte el a magyar kormány a közszférában dolgozók kötelező vakcináltatását (továbbiakban: rendelet) és bízta rá a piaci munkaadókra annak eldöntését, hogy kívánják-e oltási kötelezettség előírásával korlátozni munkavállalóik testi önrendelkezési szabadságát. Akkoriban részletesen elemeztem az oltottak és oltatlanok közötti megkülönböztetés morális-emberi jogi dilemmáit, majd pedig a kormányzati döntések alkotmányjogi tarthatatlanságát. Eltelt egy év, és még mindig nem látunk tisztábban a vakcinák hatásmechanizmusával kapcsolatban. Továbbra sem olvashatunk egyértelmű állásfoglalást arról, hogy az egyes vakcinák milyen mértékben fékezték a járványt, hogyan hatnak például cukorbetegekre, milyen összefüggésük van a vérrögképződéssel és így tovább.
A kötelezően előírt vakcinákkal szemben éppen ezért okkal szkeptikus munkavállalókat az idei év elején komoly joghátrányok érték, s ezek a mai napig nem kerültek reparálásra.
A közoktatásban a kormányrendelet csak fokozta a meglévő feszültséget. Az oltatlan és ezért fizetés nélküli szabadságra küldött pedagógusoktól nemcsak az amúgy is megalázóan alacsony, többhavi bérüket vonták meg végül, de meg is bélyegezték őket. A „forgalomból kivont” oltatlan pedagógusokat a szakemberhiánnyal küszködő intézmények leginkább az alulfizetett kollégák túlóráztatásával igyekeztek pótolni. Az oltatlanságot választó pedagógusok motivációinak, történeteinek sokfélesége pontosan világít rá a fegyelmező állam abszurditásaira. Következzen két, hatvan körüli oltatlan pedagógus, Teréz és Erika története!
Teréz a rendelet 2./B § (7) bek. alapján még múlt év utolsó napján az EMMI-től kérte a fizetés nélküli szabadság jogkövetkezménye alóli mentesítést, s méltányossági kérelméhez az alapbetegségeit, így az I. típusú diabéteszt és magas vérnyomást igazoló egészségügyi dokumentációt csatolt. Ezt követően január 3-tól fizetés nélküli szabadságra küldték, nagyjából két hónapra. Mindeközben az EMMI a mentesítési kérelmet érdemi indokolás nélkül, az Operatív Törzs állítólagos állásfoglalására hivatkozva elutasította. Teréz ekkor fordult először bírósághoz, s a Fővárosi Törvényszék ekkor semmisítette meg először az elutasító miniszteri döntést. Az EMMI-nek ugyanis a határozathozatal során az általános közigazgatási rendtartás legalapvetőbb szabályait sem sikerült betartania. A Fővárosi Törvényszék a minisztert új eljárásra utasította és a megismételt eljáráshoz iránymutatásokat írt elő: a méltányossági jogkörben hozott határozatok indokolási sajátosságaira is figyelemmel kell a döntést meghoznia, biztosítania kell az Operatív Törzs állásfoglalása azon részeinek megismerhetőségét is, amelyre döntését alapítja, a döntés részévé kell tennie a mérlegelés szempontjait, a figyelembe vett tények, körülmények ismertetését és azok értékelését, az ok-okozati összefüggések bemutatásával. A megismételt eljárásban május 1. napján kelt újabb elutasító határozattal az EMMI-nek másodjára sem sikerült megugrania a törvényszéki mércét.
A második határozat indokolása már bőven idézgetett az Operatív Törzs elvi állásfoglalásból: leginkább abból a példálózó felsorolásból, hogy tipikusan mikor indokolt a mentesítés. Majd kimondta a verdiktet, mely szerint a csatolt leletekben szereplő betegségek nem minősülnek a mentességet megalapozó különös méltánylást érdemlő körülménynek. Ennek okát a tárca jótékony homályban hagyta. Hivatkozott azonban az Operatív Törzs – elvi állásfoglalásával össze nem tévesztendő – feladattervére, aminek alapján „oltási prioritásban részesülnek” a 18–59 évesek, a magas vérnyomásban vagy cukorbetegségben szenvedők. Apró szépséghiba, hogy Teréz elmúlt 59 éves, s a „prioritás” tekintetében talán nem lényegtelen a diabétesz – megjelölt – típusa. Teréz újra bírósághoz fordult: igaz, az új kormányzati struktúra miatt alperesi pozícióban immáron a Belügyminisztert köszönthettük. Legalábbis nem szokványos, hogy a közigazgatási bíróság ugyanabban az alapügyben, egy éven belül kétszer is elmarasztalja a döntéshozó közigazgatási szervet, márpedig most ez történt.
A Fővárosi Törvényszék október 25-én hozott 111.K.702.656/2022/5. számú ítéletével az EMMI második határozatát is megsemmisítette és a jogutód BM-et is új eljárásra utasította. A bírói fórum kifogásai ott kezdődtek, hogy eleve nem volt összhangban egymással a közigazgatási határozat rendelkező része és indokolása, miután amíg az egyik a fizetés nélküli szabadság alóli mentesítésről rendelkezett, addig a másik rész az oltásmentesítésre vonatkozó kérelem elutasításáról hozott döntésre utalt. A miniszteri döntés továbbra sem jelölte meg egyértelműen, hogy az Operatív Törzs javaslata általános jellegű iránymutatás, vagy a felperes egyedi ügyében, a rendelkezésre álló adatok alapján született állásfoglalás. A bírósági ítélet a második EMMI-határozat legsúlyosabb problémájának azt látta, hogy az Operatív Törzs állásfoglalásának tartalmi elemeit egyáltalán nem vetette egybe a felperes egyedi, méltányolható körülményeivel. A határozat nem fejtette ki, mit ért „súlyos betegség” alatt és nem adta indokát annak, hogy a csatolt leletekben szereplő, autoimmun betegségnek minősülő 1-es típusú diabétesz miért nem minősül a mentességet megalapozó, különös méltánylást érdemlő körülménynek. A bíróság szerint az Operatív Törzs feladattervére is történő hivatkozás nem pótolja a felperesre specializált, egyedi vizsgálatot, főleg akkor nem, ha a feladattervben megjelölt 18–59 éves kockázati korcsoportba a 60 éven felüli felperes nyilvánvalóan nem tartozik bele.
Erika munkaügyi pere jelenleg is folyamatban van. Április óta újra dolgozhat, de az osztályát nem kapta vissza, gyakorlatilag lefokozták. Ő úgy esett el háromhavi járandóságától, hogy közben rendelkezett egy 2022. március 25-ig érvényes védettségi igazolvánnyal. Csakhogy a rendelet 2.§ (5) bek. b pontja érvényességi idő nélküli védettségi igazolványt követelt meg. Erika a legutóbbi tárgyaláson kezdeményezte, hogy az eljáró bíróság – az eljárás felfüggesztése mellett – kezdeményezze az alkalmazásra kerülő jogszabály utólagos normakontrollját az Alkotmánybíróságon. Az oltási kötelezettség önmagában is az emberi méltósághoz fűződő jog szelvényjogának tekinthető testi önrendelkezési szabadság sérelmével jár, ebben a kérdésben viszont a 3128/2022. (IV. 1.) AB határozat már állást foglalt. Erika esetében azonban a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme is felmerül. Az érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek tudniillik alkotmányossági szempontból egy homogén csoportot képeznek, és egy homogén csoporton belül, alapos és észszerű alkotmányos indok nélkül, tehát önkényesen nem lehet különböztetni. Jelen esetben az történt, hogy azon oltásra kötelezett személyek, akiknek a védettségi igazolványán egy lejárati dátum szerepelt, hátrányos munkajogi megkülönböztetést szenvedtek el már abban az időszakban is, amikor igazolványuk érvényessége még fennállt, jóllehet a joghátrány bekövetkezésének pillanatában az ő védettségi igazolványuk pontosan ugyanazt a lényegi tartalmat tanúsította, mint az érvényességi idő nélküli védettségi igazolványok. Erika azt állítja, hogy azonos időpillanatban azonos tényt igazoló védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek között alkotmányosan nem lehetne különbséget tenni.
A rendeletalkotó eljárhatott volna úgy is, hogy Erikát a lejárati ideig, esetében március 25-ig mentesíti a védőoltás felvétele alól. Így nem esett volna el háromhavi jövedelmétől, nem róttak volna pluszterhet a többi pedagógusra, ráadásul az oltási kötelezettséget még Erika védettségi igazolványának érvényességi ideje alatt a rendeletalkotó meg is szüntette.
Az a legkevesebb, hogy az állam legalább azoknak adja vissza elvett jövedelmüket, munkahelyüket, akik lejárati dátummal ugyan, de január elején érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkeztek. Továbbá azoknak is, akik orvosi papírokkal, szabályszerűen, mégis hiábavalóan kérvényezték a mentesítésüket, és végül azért szenvedtek joghátrányt, mert nem mertek kockáztatni akkor, amikor a Big Pharma sem kockáztatott. A két csoport között annyi a különbség, hogy előbbi az életét, utóbbi az extraprofitját féltette. Messze nem csak Erika, Teréz, a többi pedagógus vagy a többi oltatlan sorsa forog kockán.
Ha fennmarad az engedetlenek megbélyegzése, egyértelmű a hatalom üzenete: a XXI. században az erényes ember vakon meghajol a „technika és a tudomány” felkent papjai előtt.
Ahogyan ugyanis azt anno Marcuse precízen megfogalmazta, a múlt század második felétől a „technika és a tudomány” vette át az uralom legitimációjának funkcióját. Ezek a technokrata ideológia szentségei. A Great Lockdown ízelítőt adott abból, hogy a technokrata uralom szentségeire való üres hivatkozással akár az egész emberiséget rá lehet bírni a legalapvetőbb jogok – kérdések és jogállami kifogások nélküli – feladására. S ha ezt egyszer jogállami következmények nélkül meg lehetett tenni, miért ne lehetne legközelebb is megtenni? Bárhol, bármikor.
(Az írás az Indexen jelent meg.)
Korábban írtuk: Schiffer András szerint is kártalanítani kell az oltatlan dolgozókat
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
