Schiffer András egy kicsit máshogy emlékszik a Vonával való beszélgetésre

Schiffer András egy kicsit máshogy emlékszik a Vonával való beszélgetésre

Nem száz százalékban fedi a valóságot, hogy 2016-ban Vona Gáborral a Jobbik és az LMP együttműködéséről beszéltünk volna – mondta az Azonnalinak Schiffer András. Márpedig a Jobbik volt elnöke egy kedd délelőtti háttérbeszélgetésen erről beszélt.

A pártelnökből vlogerré avanzsáló Vona Gábor érdekes eseményt osztott meg újságírókkal a múltjából: arról beszélt, hogy 2016-ban megkereste Schiffer Andrást, amikor ő lemondott az LMP társelnöki posztjáról és visszavonult a politikától. Azt javasolta, hogy érdemben működjön együtt a Jobbik és az LMP, utólag pedig már bánja, hogy nem erőltette ezt jobban, sőt, hogy akkoriban ő maga sem hitt ebben nagyon. 

"Nem fedi száz százalékban a valóságot, hogy az LMP és a Jobbik együttműködéséről beszéltünk volna" – ezt már Schiffer András mondta az Azonnalinak.

Az expolitikus elmondása szerint emlékszik a találkozóra, de négyszemközti beszélgetéseket nem szeretne kifecsegni. Csak annyit árult el, hogy mivel ő éppen akkor köszönt le a pártpolitikai posztjairól (az LMP társelnökség mellett az országgyűlési képviselői mandátumát is visszaadta), nem is volt életszerű, hogy közös építkezésről, akár közös választási indulásról beszélgettek volna.

Schiffer András felidézte, hogy ő egyébként már 2015-ben és 2016-ban is beszélt arról, hogy egy nem rasszista nemzeti radikális párt és egy radikális baloldali párt között szerte a világon van közös metszet. Elég csak a görög vagy az olasz kormánykoalícióra gondolni.

Hírdetés

Jelenleg viszont sem nemzeti radikális pártot, sem rendszerkritikus pártot nem látok

– mondta, hozzátéve, hogy

sem a Jobbiknak, sem pedig az LMP-nek nem lehet felfedezni a saját identitását.

Szerinte az egymás közötti "dílelgetés" akkor is unalmas politikai pótcselekvés, ha azt nem az MSZP és a DK műveli. "Beljebb lennénk mindannyian, ha legalább egy ellenzéki párt a saját identitását világosan megfogalmazná" – tette hozzá.

Vona Gábor új szerepét, vagyis a vloggerré válást Schiffer András érdemben nem kívánta kommentálni, mint mondta,

ilyenekkel ő nem foglalkozik.

Vona Gábor ennek kapcsán az Azonnalinak annyit mondott, hogy azon a bizonyos beszélgetésen ő az együttműködést javasolta, de Schiffer András nem értett vele egyet.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »