Schiffer András a Nyílt Sisakban: a nyugodt erő politikáját egy párt képviseli, ez pedig a Mi Hazánk

Schiffer András a Nyílt Sisakban: a nyugodt erő politikáját egy párt képviseli, ez pedig a Mi Hazánk

A legaktuálisabb közéleti témákkal folytatódott a Magyar Jelen politikai vitaműsora.

A Nyílt Sisak egyik vendége volt a nemrég börtönből államfői kegyelemmel szabadult Budaházy György, akinek a kálváriája is terítékre került az adásban. Szakács Árpád publicista arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróságok egyoldalú bírálata mellett érdemes kiemelni a Budaházy-féle koncepciós eljárásban a „fideszes főügyész”, Polt Péter szerepét, aki bármikor leállíthatta volna az eljárást azzal, hogy visszavonatja a vádat, ehelyett viszont hallgatólagos beleegyezésével a minél nagyobb tortúrát jelentő procedúrát támogatta. Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő egyetértve a gondolatmenettel azt emelte ki, hogy az egész megfélemlítő hatósági fellépés mögött politikai érdekek húzódtak meg, és azt is kifejtette, hogy szerinte mik voltak azok.

A tanártüntetéssel összefüggő, a diákokat könnygázzal oszlató rendőri fellépés kapcsán elhangzott: ez egy tudatos provokáció volt, a külföldről pénzelt NGO-hálózatok telepedtek rá a tanárok jogos követeléseire, ami jelentősen gyengíti a pedagógusok pozícióit. A társadalomnak látnia kellene, hogy a pedagógusok helyzete nem maradhat rendezetlenül, mert ennek a jövő generációi isszák meg a levét. Schiffer András elmondta: a jobb és balliberális politikai erők ma egyformán hiszterizálják a közvéleményt. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1990-ben az MDF az úgynevezett nyugodt erő politikájával nyert választást.

„Ezt, a nyugodt erő politikáját ma a magyar Országgyűlésben egyetlen párt képviseli, ez pedig a Mi Hazánk”

Hírdetés

– hangsúlyozta Schiffer András. Hozzátette: ez a nyugodt erő nyilvánul meg a pedagógusok helyzetének értékelésével kapcsolatban is. Az ügyvéd Dúró Dórát, az Országgyűlés alelnökét emelte ki, akivel, mint fogalmazott, számos vitája van, de a lényegi kérdéseket illetően Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa konstruktív hozzáállást képvisel.

A pápalátogatás kapcsán Szakács Árpád hangsúlyozta: ez is jó példa arra, milyen könnyen manipulálhatók az emberek egyik végletből a másikba. Két-három évvel ezelőtt az egész jobboldal gyűlölettel fordult a pápa személye felé, amikor a konzervatívnak nevezett véleményformálók azzal hergeltek, hogy a pápa „migránssimogató gazember, szenilis vénember”, most pedig ő a „nagy szent példakép”.

A Nyílt Sisakban szóba kerültek az orosz-ukrán háború legaktuálisabb eseményei is. A műsorban egyetértés volt abban, hogy Ukrajnának joga van a megszállás nélküli függetlenséghez, de ez azt is kell jelentse, hogy kikerül az Amerikai Egyesült Államok érdekszférájából is.

(Magyar Jelen nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »