Scherer Péter kapja a következő Páger Antal-színészdíjat döntött a makói képviselő-testület az elismerés kuratóriumának javaslata alapján – közölte az önkormányzat.
A makói képviselő-testület – civil kezdeményezésre – 2001-ben döntött az elismerés alapításáról. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.
Az elismerést – a pandémia miatt elrendelt korlátozások időszakát leszámítva – hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az ünnepségen a díjazott az oklevél mellett Páger Antal arany pecsétgyűrűjének pontos mását kapja, amelyet a Vígszínház adott az akkor nyolcvanéves színésznek.
Scherer Péter 1961-ben született Ajkán, 1987-ben építőmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen.
1995-ben színművész oklevelet kapott a Magyar Színészkamarától. 1984-től 1995-ig az Arvisura Színházi Társaság tagja. 1995-1997-ben szabadfoglalkozású színész. 1997-től 2001-ig a Bárka Színház tagja. 2002-2008-ban a Krétakör társulatához tartozott. 2008-tól szabadúszó, 2009-től a Nézőművészeti Kft. tagja.
Színpadi alakításai mellett számos színházi rendezést is jegyzett. Több tucat filmben, Pepét megformálva Jancsó Miklós-alkotásaiban, játszott, gyakran szerepel tévésorozatokban és szinkronszínészként is sokat dolgozik.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


