Schanda Tamás: jelentős útfejlesztések indulnak Gyöngyös térségében

Jelentős útfejlesztések indulnak Gyöngyös környékén a közeljövőben köszönhetően egyebek mellett Horváth László térségi országgyűlési képviselő eredményesen munkájának – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán pénteken közzétett bejegyzésében.

GYÖNGYÖS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS Ipari Park 11234/1-4  (11234/36) Hrsz-ú területeken Pro Arch. Ép

Hírdetés

gyongyos.hu

Schanda Tamás hozzátette: a Gyöngyösről a Mátrába vezető 24-es úton az idén a burkolat teljes megújítása mellett új forgalomtechnikai elemek is épülnek, amelyek biztonságosabbá és gördülékenyebbé teszik a közlekedést.
   
„Emellett pedig, az előzetes terv szerint, rendben halad a Gyöngyös nyugati elkerülő útja megépítéséhez szükséges munka, sőt már a valódi tehermentesítést jelentő folytatása, az Északi elkerülő előkészítése is elkezdődött” – jelezte.
   
Kitért arra, hogy a képviselővel rendszeresen egyeztetnek a térséget érintő ügyekben. A tárgyalásaikon egyértelműen kiderült, hogy számára a helyi családok megélhetése a legfontosabb szempont. „Éppen ezért megtesz mindent annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket Gyöngyösön és a térségben, és segítse a munkaadókat abban, hogy újakat is tudjanak teremteni” – írta az államtitkár.
     
A megfelelő úthálózat pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a térség a jövőben is megőrizze vonzerejét az új beruházásokhoz és fejlesztésekhez – összegezte Schanda Tamás.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »