Schadl-Völner ügy: Két végrehajtó beismerő vallomást tett, volt, aki sírva tagadott, házipénztárban vezették a kenőpénzeket

Schadl-Völner ügy: Két végrehajtó beismerő vallomást tett, volt, aki sírva tagadott, házipénztárban vezették a kenőpénzeket

A hét meggyanúsított végrehajtó közül kettő beismerő vallomást tett, öt viszont megpróbálja kimagyarázni, miért vittek rendszeresen tízmilliókat készpénzben Schadl Györgynek – derül ki az 1700 oldalnyi Schadl-Völner ügy nyomozati iratából.

A 444.hu által közölt dokumentumokból kirajzolódik, hogy a Végrehajtói Kar elnöke százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner államtitkár segítségével neveztek ki.

A cikk szerint a Központi Nyomozó Főügyészség hét végrehajtót sorol fel az elmúlt évekből, akik ellen vádemelést javasolnak. Mindegyik esetben az a keret, hogy ők Schadl és Völner korrupciós kapcsolata révén jutottak végrehajtó irodájához, és a kinevezésükre döntő hatással bíró két vezetőnek pénzt juttattak. Két végrehajtó beismerő vallomást tett, a többiek ártatlannak vallják magukat.

Az ügyészségi indítvány mind a hét esetben nagyjából ugyanazt a sémát írja le. Schadl felajánlotta a szakterületen többnyire járatlan, de a szükséges jogi végzettséggel rendelkező embereknek, hogy elintézi nekik a végrehajtói kinevezést, ha kifizetik neki az osztalék 50, vagy akár 100 százalékát a jövőben.

A hét frissen kinevezett végrehajtó közül négy 40-80 milliót adott Schadlnak, hárman viszont 190-250 milliót, mindezt másfél és három év közötti idő alatt. Cserébe Schadl havi 1-2 milliót juttatott nekik, a párszázezres fizetésük mellett. A nyomozás szerint Völner szintén így kapta a kenőpénzeket.

Schadllal három éven keresztül találkozgattak rendszeresen, és nagyjából kéthavonta jutott pénzéhez az államtitkár, havi bontásban átlagosan 2,2 millióhoz. Az összegekből is egyértelműek az erőviszonyok: Völner a vád szerint 83 milliót kapott, míg Schadlnak a végrehajtók összesen 884 milliót fizettek.

Hírdetés

A pénzeket Schadl egyik alkalmazottja, úgymond sofőrje, egy jól megtermett férfi szedte be a végrehajtóktól is, szintén nagyon szabályszerűen: nem csak átvette a milliókat, hanem szinte mindig a bankfiókba is elkísérte a delikvenseket, illetve ő szállította ki a havi „fizetéseket”. Azt meglehetősen pontosan lehet tudni, hogy mikor és mennyi pénzt kapott Schadl, hiszen a nyomozók bekérték a végrehajtói irodák bankszámláinak forgalmi adatait, illetve Schadl pénzügyesének laptopját is lefoglalták egy házkutatás során.

Azon pedig megtalálták a „Házipénztár 2021” „Házipénztár2018”, „Házipénztár2018-2” és „Házipénztár2019” elnevezésű Excel-fájlokat. Ezekben vezették a begyűjtött pénzt, a végrehajtók monogramjaival jelölve a forrást.

 

Az egyik végrehajtó Schadl tanára volt a Károlin, de állítása szerint a pályázata beadása előtt nem találkoztak. Magyarázata szerint azért kezdett el készpénzt hordani Schadl részére a kinevezése után, mert csak az átvételkor „döbbent rá”, hogy ha át akarja venni elődje 16 munkaállomásos irodáját, akkor a felszerelést ki kell fizetnie. Mire a pont a helyszínen lévő Schadl menten fel is ajánlott neki egy 20 milliós kölcsönt. Ezen felül állítása szerint rendszeresen kért személyi kölcsönt Schadltól, 1-1,5 milliós „havi összegeket” – a vád szerint épp ellenkezőleg, ezek voltak a kvázi-fizetések, amelyeket Schadltól kapott az osztalék helyett.

Ketten beismerő vallomást tettek a végrehajtók közül, egyikük szerint az iroda osztalékának harmada valójában Völner Pálnak ment.

Schadl György gyanúsítottal szemben 5-től 10 évig, 2-től 8 évig, illetve 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Többek között vesztegetést állítva és üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedéssel, valamint 7 rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják.

A végrehajtókkal nagyrészt 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúját közölték, mivel cselekményeik – bizonyítottságuk esetén – hivatali vesztegetés bűntette megállapítására lehetnek alkalmasok.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »